Érettségi

studying hard
Forrás:http://www.freeimages.com/photo/studying-hard-1192450

A lány matrózblúzban, fekete szoknyában ült az asztalnál, teljesen belemélyedve az előtte fekvő füzetbe. Keze remegett, ahogy lapozott. Az ablakok zárva voltak, de a teremben a kora délelőtti óra ellenére forróság uralkodott, a bent lévő tizenöt izguló fiatal gyorsan elhasználta a levegőt. A lány nem törődött a körülötte zajló eseményekkel, nem hallotta az élménybeszámolókat, nem állt be az esélylatolgatók közé.

Előre lógó, hosszú barna haja takarta arcát, így nem látszódott, hogy már régen nem a történelmet olvasta. Üres tekintettel bámulta a mondatokat, lelke a múltban járt. Már megint. Két hónapja nem telt el úgy nap, hogy ne gondolt volna Rá.

Nem tehetett róla, igazán megpróbált mindent, hogy a tanulásra koncentráljon. Olyan becsületesen kidolgozta az összes tételt, hogy szinte az egész osztály abból tanult. Mert addig, amíg olvasta, és írta az anyagot, nem tudott másra gondolni. Csak ő volt, a könyvek, meg a toll, és a színes filcek. Nagy figyelmet fordított arra, hogy szép, áttekinthető jegyzetei legyenek. A címet pirossal húzta alá, az alpontokat zölddel, az egyes bekezdéseket pedig sárgával. Néha használt még kék hullámvonalat is, a nyomaték kedvéért. Olyan szépen írt, mint még soha, hiszen volt ideje felkészülni a szóbelire, több mint egy hónap.

Elérkezett az utolsó hét, és rádöbbent, hogy semmit sem tud. Elővette a magyart, olvasni kezdte a tételeket, de figyelme hamar elkalandozott. Arra az áprilisi napra gondolt, amikor minden megváltozott. Akárhogy küzdött, néhány oldal elolvasása után a betűk helyén édesapja arca jelent meg. Az a betegségtől gyötört, lesoványodott arc, amit annyira gyűlölt. Becsukta szemét, és az álmaiba menekült, ahol apja még élettel teli és vidám volt.

Mosolyogva ébredt, de a házban uralkodó csend néhány perc után magához térítette. A naptárra nézett, és rátört a rettegés. Nincs több idő, holnap érettségi.

Amíg tudta, az apja mindig kikérdezte a leckét, nem volt lógás, csak akkor jöhettek át a barátnők, vagy mehetett el randira, ha felmondta, amit kellett. Természetesen mindketten tudták, hogy jóval több lecke van, mint amennyit bevallott, de mégis minden nap eljátszották a kislány kora óta megszokott rítust. Kiment a konyhába, vitte a füzetét, az apja a helyén ült, és újságot olvasott. Elé tette a füzetet, felült az asztalra, és elkezdte mondani. Az apja persze szándékosan megpróbálta összezavarni, de ritkán sikerült neki, így általában az egész nevetésbe torkollott. Ha valamit nem tudott még tökéletesen, akkor visszaküldte a szobába, hogy olvassa el még háromszor. Utána mehetett.

Nem is volt semmi probléma, az általánosban kitűnő tanuló volt, meg egy darabig a gimnáziumban is. Később tanulmányi eredménye édesapja állapotával párhuzamosan romlott. Negyedikben, a második félévben már sokat hiányzott, de a tanárok toleránsak voltak. Mindig szóltak, hogy mikor fog felelni, miből kell készülnie.

Most ott az ablak melletti padban ülve rádöbbent, hogy tényleg semmit nem tanult az elmúlt fél évben, csak azokat a leckéket tudta, amiből feleltették. Nem volt miért magolnia, senki nem mondatta fel vele az anyagot.

Pedig milyen jó lett volna az asztalon ülve átvenni az érettségi tételeket, gondolta.
Hirtelen felpattant a helyéről, felült az asztalra, nem törődve azzal, hogy szoknyája felgyűrődik. Becsukta szemét, és erősen koncentrált. Maga elé idézte apja szakállas arcát, majd suttogni kezdett:

Apu, kérlek, akárhol is vagy, segíts nekem! Megígérem, hogy majd elolvasom még háromszor, de most segíts! Adj egy jelet, ha itt vagy és vigyázol rám!

Az ajtó hangos csattanással becsapódott.
Köszönöm! – szakadt fel belőle az elmúlt hetek összes feszültsége.
Lopva letörölte könnyeit, és magabiztosan állt fel, amikor a nevét hallotta.


Ez a történet a Minerva Capitoliuma online magazin decemberi számában jelent meg.  Ott még több történetet találsz írótársaim tollából. Ha szeretnéd elolvasni, kérd te is az ingyenes online magazint!

Katt ide: >>>> http://www.minervacapitoliuma.hu/itt-kerd-el/ <<<<