Mosolyogj, ez Ünnep!

Beszámoló a 87. Ünnepi Könyvhét és 15. Gyermekkönyvnapok szolnoki eseményeiről

 

Különleges szélforgók lepték el Szolnokot június 9-11 között. Ekkor zajlott a 87. Ünnepi Könyvhét és 15. Gyermekkönyvnapok rendezvénysorozat.

A bordó – fehér, verseghys Szélforgó a téren– libris szélforgók ötletét az az új együttműködési megállapodás adta, ami a Libri Könyvkereskedelmi Kft. és a Verseghy Ferenc Könyvtár között jött létre, az olvasás népszerűsítéséért. „A könyv a közös szenvedélyünk”, hirdették a szintén erre az alkalomra készíttetett színes szilikon karkötők is. Minden kedves résztvevőt megajándékoztunk ezzel, ha kitöltötte a könyves totót a Kossuth téren a könyvtári sátornál. Az idén először nem a Damjanich János Múzeum udvarában volt a könyvárusítás és a program sorozat, hanem kint a rendezvénytéren. Műfűvel, babzsák fotelokkal, napernyőkkel tettük kellemessé a családok ott tartózkodását.

Látogatókban nem volt hiány, összesen több mint 1200 felnőtt és gyermek vett részt a rendezvényeken. A hagyományos író-olvasó találkozók, könyvbemutatók, mesezenekari koncert, mesemondás mellett szabadtéri családi ügyességi játékok, kézműves foglalkozás, arcfestés, valódi lovagi bemutató színesítette a könyves ünnepet a városban. Vendégeink voltak: Lázár Balázs, Jandácsik Pál, Bistey András, Bernáth József, Bán Mór, Szele György, Mechler Anna, Kemény Zsófi.

Gyermekkönyvgyűjtési akciót is rendeztünk, egész héten vártuk a felajánlásokat használt, de még jó állapotú könyvekből. Aki adott, kapott egy 20 %-os vásárlási kupont. Az összegyűjtött könyveket a Hetényi Géza Kórház Gyermekosztályának fogjuk eljuttatni. Az ajándékok átadásáról, a gyermekek öröméről a következő alkalommal adok hírt. A megyei megnyitóra hagyományosan idén is az országos megnyitó előtti napon, június 8-án került sor, ezúttal egy KSZR-es könyvtárban, Jánoshidán. A településen színvonalas szakmai program és kiváló vendéglátás várta a megye településeiről érkező kollégákat, illetve az érdeklődő helyi lakosokat. Az iskolások vidám műsora után Péterfi Rita megyei hálózati vezető (Pest Megyei Könyvtár), olvasásszociológus inspiráló prezentációja következett: Gyakorlati példák az olvasásfejlesztésre itthon és külföldön címmel. Köszönet illeti a könyvtár és a faluház minden munkatársát, valamint a Területi Szolgálat könyvtárosait, hogy hozzájárultak ahhoz, hogy mind a 29 vendég jól érezze magát.

Ezen a pár napon valóban a könyveké volt a főszerep a városban. Ahhoz, hogy ezt elérjük, szükség volt az intézmény minden munkatársának összefogására. Ezúton is köszönöm még egyszer a közreműködést mindenkinek. Azoknak, akik részt vettek a kreatív anyagok elkészítésében, azoknak, akik kint a sátorban, a téren izzadtak, azoknak, akik bent a könyvtárban tartották a frontot, és kiszolgálták a könyvtárlátogatókat, azoknak, akik gondoskodtak a meghívott vendégeink kényelméről, azoknak, akik ki-és bepakoltak a sátorba, azoknak, akik mindezt dokumentálták. És nem utolsósorban köszönet az égieknek, hogy az időjárás kegyes volt hozzánk, három napig kitartott és csak azután jött a vihar, hogy az utolsó könyv és technikai eszköz is biztonságban volt. Sajnos, ez a szombati ügyeletes csapatról nem mondható el, alaposan eláztunk.  🙂


 

A cikk megjelent: Kaptár, XXV. évf. 2. sz. p. 19-20.


Könyv = Élet

Néhány gondolat az olvasásról

A témát akkor gondoltam át, amikor előadást kellett tartanom egy nyugdíjas klubban az olvasás időskori szerepéről. Arról, hogy mennyire babaolvasfontos szerepet játszanak a könyvek elménk frissen tartásában. Hozzáértő, kritikus közönségem (nyugdíjas pedagógusok) végig aktív és érdeklődő volt. Amikor kedvenc olvasmányélményeikről kérdeztem őket, sokan emlékeztek még arra is, hogy mi volt az első könyv, újság, amit kiolvastak. Az idő előrehaladtával teljesen feloldódtak, egymás szavába vágva mesélték a történeteket. Ez azt erősítette meg, ami a téma egyik fő mondanivalója: a könyvek megnyitják a szíveket és közelebb hozzák az embereket egymáshoz. Az alábbiakban a szöveges változatot közlöm, amiből a képes prezentációt készítettem el.

Nagyon örültem a felkérésnek, mert ez a szívemhez közel álló téma. El sem tudnám képzelni az életemet könyvek, olvasás nélkül, olyannyira, hogy napjaimat már 15 éve könyvek között élem, hivatásomul a könyvtárosságot választottam. A XXI. században, az internet és az elektronikus könyvek korában a szakmánk átalakult, ma már főleg az információn, és nem hordozóján van a hangsúly. Manapság sokan gondolják, hogy a könyveknek leáldozott, az emberek már nem olvasnak. Valóban igaz, kutatások támasztják alá, hogy kevesebb könyvet veszünk kézbe, de az internet korában elképzelhetetlen, hogy valaki ne olvasson, hiszen szöveg alapú a digitális tartalmak nagy része. Vannak, akik az interneten filmeket, videókat néznek, de ők valószínűleg egyébként is a tévézők, és nem az olvasók táborát erősítették.

Gondolom, mindenki egyetért azzal a kijelentéssel, hogy olvasni jó, olvasni kell, hiszen Önök még ahhoz a generációhoz tartoznak, akik olvasott meséken, és nem a tévén nőttek fel. De mi az olvasás? Miért jó az agynak, és miért jó a lelkünknek? Mit tehetünk azért, hogy gyermekeinknek, unokáinknak egy életre szóló pluszt adjunk, egy olyan eszközt, ami segít nekik szembenézni az élet kihívásaival? Erről lesz most szó.

Mi a könyv?

„Szöveghordozó eszköz. Elődjei között volt (agyag) tábla, tekercs… Az eszköz változik, a szövegrögzítés és az olvasás marad (amióta és) ameddig az ember a nyelvet használó, beszélő lény. A könyv “eltűnése”, a digitalizált világ fantasztikus eszközeinek megjelenése és használata nem az olvasás – nem a lényeg! – trónfosztását jelenti. Ellenkezőleg. Épp csak manapság már a “hány könyvet olvastál?” kérdésre kapott válasz nem releváns, hiszen megeshet, hogy egyetlen könyv kézbevétele nélkül is nagyon sokat (szépirodalmi műveket, szakmai tanulmányokat, különféle szövegeket) olvasott a megkérdezett. Az eszközök olykor mennek (megszűnhet a “könyvközpontúság”), de az olvasás marad.” (Szávai Ilona: Ki szorul védelemre? p. 6. In.: Az olvasás védelmében. Olvasáskutatási tanulmányok., Pont Kiadó, Bp., 2010. Összeáll., és szerk.: Szávai Ilona p. 5-11.)

Az olvasás többféleképpen, és sokféle hatás alatt változtat az agy működésén. Az olvasásban résztvevő agyi területek funkciói az olvasási tapasztalattal együtt élesednek, specializálódnak, és közben át is alakulnak. Agyunk működése változik az olvasástanuláskor, s később is, sőt, kimutathatóak bizonyos szerkezeti változások is. Az agykutatók számára ma már magától értendő tény, hogy a tárgyi tudás, a tapasztalatok, s a világra vonatkozó tudásunk együtt jár az agy mikro- és makroszintű működési és szerkezeti átalakulásával. Az olvasás technikájában “szakértővé váló” agyban bármely írott szöveg olvasásakor a kivitelező funkciókkal együtt érvényesül minden, amit a világról, s benne magunkról tapasztaltunk, tanultunk, emlékezetünkben tárolunk, tudunk. Az olvasás könnyedségének záloga körülbelül 18-20 agykérgi területnek az ép működése. Az olvasás agyi feltételeit – előhuzalozott, a változásokra alkalmas területek és komplex hálózatok formájában – biztosítja a fejlődés genetikai programja. (Csépe Valéria: Csak az ember olvas – de hogyan? In.: Az olvasás védelmében. Olvasáskutatási tanulmányok., Pont Kiadó, Bp., 2010. Összeáll., és szerk.: Szávai Ilona p. 13-25.)

Mi történik közben a lélekben?

Az a jó olvasó, akinek az olvasás örömöt, élvezetet okoz, mert át tudja élni a hősök sorsát, azonosulni tud velük, ez megmozgatja, felidézi érzelmeit, és ebben az érzelmileg megragadott állapotban tágul a világról való tudása és önmagáról való tudása is. Ha a jó olvasó egy jól leírt futásról olvas, akkor lábikrájába több vér áramlik és a testi állapotok ilyen és ehhez hasonló változásai tovább mélyítik az érzelmi azonosulás lehetőségét. Talán ezért is olyan sikeres manapság a Szürke ötven árnyalata. Tudjuk, hogy azok a felnőttek, kamaszok, akik jó olvasók, sikeresebben dolgozzák fel konfliktusaikat, bajaikat, sokkal kevésbé vannak kiszolgáltatva lelki (és testi) megbetegedéseknek vagy netán személyiségüket roncsoló ön – és közveszélyes sodródásnak. Az olvasás – ha élvezetet okoz – segít élni. Átélni és túlélni is. (Vekerdy Tamás: A meséléstől az olvasásig. In.: Az olvasás védelmében. Olvasáskutatási tanulmányok., Pont Kiadó, Bp., 2010. Összeáll., és szerk.: Szávai Ilona. p.27-39.)

Kutatások bizonyítják az olvasás előnyeit Az íráskészség gyakorlása és az olvasás megvédheti az agyat az öregkori mentális betegségektől. A demencia kialakulása pedig késleltethető, vagy meg is előzhető életmódbeli tényezőkkel, mint az egészséges étrend és a testmozgás. Egy amerikai tanulmányba 294 fő, 55 év feletti embert vontak be, akiknek évente tesztekkel vizsgálták a mentális és gondolkodási képességét. A kutatás során a megkérdezetteknek arra is választ kellett adniuk, hogy gyermekkorban, serdülőkorban, középkorúként, valamint a vizsgálat időpontjában olvastak-e könyveket, vagy végeztek-e egyéb mentális képességet fenntartó tevékenységet. A résztvevők agyát haláluk után megvizsgálták, hogy volt-e valamilyen sérülés, vagy egyéb jele a demenciának. Minden tényezőt összevetve megállapították, hogy akik egy életen át aktív agyi tevékenységet végeztek, azoknál 15%-al kisebb volt a kockázat a demencia kialakulására. (http://centrumlab.hu/az-agyi-aktivitastavoltarthatja-a-demenciat Letöltés dátuma:2016.01.22.)

Fejlesztési lehetőségek

Az irodalomterápiás foglalkozás fejlesztő hatású, és segítséget nyújt mind a lelki, mind a szellemi egészség fenntartásában. A módszer a különböző demenciák (így az Alzheimer kór) megelőzésében is sikeresen alkalmazható. Az elmúlt 5-10 évben publikált nemzetközi vizsgálatok igazolják, hogy az olvasás és írás jelentősen csökkenti a demencia kialakulásának esélyét. Nem csupán a megelőzésben, a rehabilitációban is hasznosítható a költészet jótékony hatása demens páciensek életminőségének javítására. (http://www.irodalomterapia.hu/idosekkorosztalya.php Letöltés dátuma: 2016.01.22.)

Kik olvasnak?

A demográfiai adatokat vizsgálva megállapítható, hogy a két nem közül inkább a nők, a korosztályokat tekintve inkább a fiatalok és az iskolázottabbak azok, akik olvasnak. Érdekes jelenség, hogy egy családban a szülők közül jellemzően az anyának a kulturális igényszintje, iskolázottsága és a könyvekhez való viszonya határozza meg a gyerekek olvasási szokásait. Az is ismert tény, hogy ha a népesség egészét vizsgáljuk, a valamilyen képzésben, oktatásban részt vevők teszik ki az olvasók többségét, tehát az iskola számít mind a mai napig – az olvasás szempontjából – a legjelentősebb motiváló erőnek. Magyarországon az olvasási gyakoriságot jelentős mértékben befolyásolja az, hogy a kérdezett a települési létra mely fokán álló településen él; ugyanis egyenes arányban növekszik az olvasási gyakoriság mértéke a település méretével.

Olvasás és műveltség

A műveltség megszerzéséhez nélkülözhetetlen az írásos kultúra ismerete is, az olvasás készségszintű művelése. Amióta a nyomtatás, a könyvek sokszorosítása Európában elterjedt, az ismeretek átadásának alapvető eszköze a könyv lett. A 21. század elején mind kevesebben vannak azok, akik ún. klasszikus műveltséggel rendelkeznek. Ebben biztosan szerepe van a mindennapjainkból mindinkább kiszoruló olvasásnak. Összefüggést mutat az olvasási gyakoriság és bizonyos értékek választása. S hogy melyek ezek? A nyitottság, a kreativitás és a tolerancia. Vagyis azok az emberek, akik gyakrabban és többet olvasnak, inkább részesítik az előbb felsoroltakat előnyben. A kérdés csupán az, hogy mi az ok és mi az okozat? Azok olvasnak-e többet, aki ezen tulajdonságokkal rendelkeznek, vagy éppen fordítva? Vagy egy egymást erősítő, erős kölcsönhatásban lévő folyamatról van szó? S legvégül: mi magunk milyen társadalomban szeretnénk élni? Szükségét érezzük-e ezen értékek létének? Életvezetésünkkel, mindennapi döntéseinkkel valamiféle választ mindannyian adunk ezen kérdésekre.(http://www.peterfirita.hu/index.php/publikaciok/2- uncategorised/51-intelligencia-es-vagy-muveltsegolvasasi-szokasok-magyarorszagon-azezredfordulon Letöltés dátuma: 2016. 01.22.)

Mit tehetünk unokáinkért?

„Történeteket hallgatni és történeteket mesélni… – ha ehhez értünk, és erre gyerekünket is rávezettük, biztosak lehetünk benne, hogy könnyebbé tettük számára, hogy az életet megértse és elviselje.”(Vekerdy Tamás)

Olvassunk…

hogy lássa a gyerek, az unoka! Olvassunk mesét, mondókát. Ezzel tudunk nekik leginkább életre szóló pluszt adni. A szülőknek ugyanis sajnos egyre gyakrabban pont erre nincs ideje: a mesére. Újabban többször hallom, hogy még kisiskolásoknak is felolvassa a szülő a kötelező olvasmányokat. Mert így legalább megismeri a könyvet, nem filmen nézi. Mit olvassunk? Nagyobb unokákat is le tudunk úgy kötni, hogy a számukra érdekes könyvet olvasunk fel nekik. Olvassunk például Harry Pottert, vagy tinilányos, akár vámpíros történeteket. Miért? Maradandó élményt nyújtunk nekik ezzel! Nagy esély van rá, hogy annyira magával ragadja őket a történet, hogy ha hazamennek, akkor önállóan tovább folytatják az olvasást. Kerüljük: Manapság dokumentum-könyveket divat olvasni (holott ezek csak a valóság felszínét ragadják meg a regényhez képest), és e divatot követve gyerekeink kezébe is ismeretterjesztő könyveket adunk. Ha ez a típus a művészet helyébe lép, jósolható, hogy a nehezen leküzdhető ifjúkori zavarok, krízisek megoldhatatlannak látszó helyzetek száma nőni fog. (Vekerdy Tamás: A meséléstől az olvasásig Pont Kiadó, Bp., 2010.)

Mi a legemlékezetesebb olvasásélményünk?

Szinte hihetetlen, de már több mint négy évtizede ezt a listát Gárdonyi vezeti az Egri csillagokkal. Az olvasásvizsgálatoknak talán ez az egyetlen pontja, ahol nem tapasztalható változás.

Mikor?

Bárhol, bármikor! Életem legnehezebb periódusain, vagy legunalmasabb óráin is az olvasás segített át. Orvosi várótermekben, utazás során, álmatlan éjszakákon, amikor nincs kihez szólni, hosszú délutánokon, amikor várjuk, hogy a gyerekek meglátogassanak… A sor végtelen! Ha nincs lehetőségünk elmerülni egy regény rejtelmeiben, akkor olvassunk novellákat, rövid történeteket, akár újságcikkeket. Vegyük elő a klasszikus Örkény-Egyperceseket!

Miből?

Ingyen, a könyvtárból! A beiratkozás 70 év felett ingyenes! Több százezer könyv várja, hogy elolvassák. A könyvtárosok pedig szívesen segítenek abban, hogy ízlésüknek megfelelő olvasnivalót találjanak. Előadásomat egyik kedvenc íróm, Örkény István örök igazságával zárom:

„A könyv az valami egészen csodálatos, furcsa jelensége a világnak. Egyszerre tud lenni a barátunk, a vigaszunk, a tanítónk, a társunk és a szórakoztatónk. Nincs még egy dolog a világon, ami ilyen sokra képes. És voltaképpen a könyvnek a sokoldalúsága, az a mindenhatósága volna az, amire rá kellene ébreszteni a fiatalokat, amire kíváncsivá kellene őket tenni, és amerre el kellene őket indítani, hogy egy életen át soha ne veszítsék el ezt a társat.”


 

A cikk megjelent: Kaptár, XXV. évf. 2016. 1. sz. p. 2-5. 


Boldogság

– Te még fel sem öltöztél?

Forrás: http://www.freeimages.com/photo/nana-1546961
Forrás: http://www.freeimages.com/photo/nana-1546961

Lenke néni ijedten rezzent össze a hintaszékben, amikor öreg lakótársa, Gizi bekiabált a szobája ajtaján.
– Menj csak nyugodtan, nekem nincs kedvem – Lenke fázósan összehúzta magán kopott pongyoláját és visszafordult az ablak felé.
Gizi megütközve nézett barátnőjére:
– Mi van veled Lenke? Rád sem ismerek! Erre a délutánra várunk hónapok óta, most meg teljesen közönyös vagy.
– Semmi baj, csak fáradt vagyok, rosszul aludtam az éjjel. Most meg fáj a hátam is megint, a botommal is alig tudok elmenni a fürdőszobáig. Nem akarok a terhedre lenni, menj egyedül!
– Kocsis Lenke, ezt nem veszem be! Hatvan éve ismerlek, velem nem eteted meg, hogy a hátfájás tart vissza ettől a verses estétől. Ki vele, mi az igazság?

Az alacsony, kontyos néni egy darabig konokul hallgatott, de végül megadta magát.
– Tudod, átgondoltam az életemet, és rájöttem, hogy teljesen hiába éltem.
– Na, ne viccelj! Te? – kerekedett el Gizi szeme az aranykeretes szemüveg mögött. – Ötven évig tanítottál, több ezer gyerek köszönheti neked, hogy megtanult írni-olvasni. Versenyeket nyertek, jó állásuk lett. Később pedig az iskola, amit vezettél a megye legjobbja lett. Csodájára jártak a többi megyéből is, hogy mi a titok.
– Nem volt abban semmi titok! Csak szerettem a munkámat. Ennyi volt az egész.
– Nem igaz, Lenke, Te magad voltál a titok. Amikor elmentél nyugdíjba, néhány év múlva hanyatlásnak indult a szeretettel felépített gyermekbirodalmad. Pedig az utódod, Péter is látástól vakulásig dolgozik.
– Na igen, az utód. Látod, hiába volt minden, tíz év eltelt, és senki nem emlékszik rám. Már nem keresnek, nem kérdeznek, még a telefont sem emelik fel. Idén már a karácsonyi üdvözlőlap is elmaradt. Elfelejtettek – sóhajtotta könnybe lábadt szemmel.
A másik egyszerre megértette a hetek óta tartó fura levertséget, ami egyre jobban hatalmába kerítette Lenkét. Őt idén senki nem látogatta meg az öregotthonban. Családja nem volt, így nem szokott senkihez elutazni az ünnepek alatt, de mindig voltak vendégei. Az öreg barátnő nem gondolta, hogy Lenkének ilyen problémái lennének, hiszen rendkívül aktív nyugdíjasok voltak, ők szervezték az Ezüst szív lakópark kulturális életét.
A mai este is az ő érdemük, hónapokig szervezték Kelemen Klementina művésznő fellépését, mert a híres költőnő ritkán vállalt felolvasóesteket.
Gizi tudta, hogy segítenie kell barátnőjének kimászni ebből az állapotból, de most muszáj volt véget vetnie a beszélgetésnek.
– Gyerünk Lenke, kapd össze magad, elég a siránkozásból! Felőlem holnap búslakodhatsz tovább, én pedig vigasztallak, de most fel kell öltöznöd, harminc embert trombitáltunk össze, nem okozhatunk csalódást.
– Mindig is egy erőszakos perszóna voltál – nevette el magát az ősz hajú hölgy napok óta először.

Gyorsan felöltözött, és elindultak a nagyterembe, hogy utoljára ellenőrizzenek minden apró részletet. Már nyoma sem volt a hátfájásnak.
A művésznő pontos volt, felolvasást egy beszélgetéssel kezdték. Kelemen Klementina elárulta, hogy azért mondott szívesen igent a meghívásra, mert közvetve ő is innen származik, édesapja a szomszéd faluban született, és nőtt fel, csak később költözött a fővárosba.
Az öregotthon lakói rögtön a szívükbe zárták a költőnőt, és kíváncsian várták a verseket. Eddig sokan Gizi és Lenke hóbortjának tartották ezt a versestet, ilyen korábban itt nem volt. A hallgatóság azonban nem csalódott, szépen szállt a szó a feldíszített nagyteremben. A rímek csodálatos világa mindenkit elvarázsolt.
Lenke néni egyre nagyobb érdeklődéssel vizsgálta a vendéget. Határozottan emlékeztette valakire. Végül az utolsó versnél eszébe jutott egy név. Alig várta, hogy a véget érjen a műsor és beszélhessen a fiatal nővel.

– Csodálatos volt az előadás! Köszönjük a Ház nevében! – adta át a három szál rózsából álló csokrot. – Ne haragudjon, hogy megkérdezem, de maga nem Kelemen Ferenc lánya?
– De igen – mosolyodott el őszintén Klementina.
– Adja át neki üdvözletemet, én voltam a magyartanára az elemi iskolában.
– Maga a Lenke néni? – kerekedett el a művésznő szeme. – Apu sokat emlegette, főleg, amikor az olvasást és az írást gyakoroltuk. Ő tanított meg a szavak szeretetére, miatta kezdtem el verseket írni – Klementina hosszan ölelte az idős tanítót.
– Apu nagyon fog örülni, ha elmondom neki, kivel találkoztam.
Az este lassan ért véget, a művész és a vendégek még hosszan beszélgettek, így tíz óra is elmúlt, mire Lenke néni ágyba került.
– Mégis volt értelme! – sóhajtott fel, majd boldogan elszenderedett.

 


Ez a történet a Minerva Capitoliuma online magazin februári számában jelent meg.  Ott még több történetet találsz írótársaim tollából. Ha szeretnéd elolvasni, kérd te is az ingyenes online magazint!

Katt ide: >>>> http://www.minervacapitoliuma.hu/itt-kerd-el/ <<<<