Krémes

krémes receptje

– Nem igaz, hogy nem sikerül! – csapta oda Rita a habverőt a konyhapultra. A sűrű sárga lé beterítette a csempét.

Leült egy székre és hosszan bámulta a franciakockás füzetlapokat.

 

Tíz éve itt van a szekrényében, és még egyszer sem sütött semmit a receptek alapján – merengett el. Pedig mennyit harcolt érte a testvéreivel, hogy az övé legyen.

Amikor az édesanyjuk megbetegedett, jobban összetartottak, mint valaha. Rájuk nem jellemző módon viták nélkül, hatékonyan szervezték át az életüket, hogy mindig legyen valaki vele. Amikor elment, közösen intézkedtek a temetésről, még azon sem szólalkoztak össze, melyik urnát válasszák. Pedig addigi életükben folyamatosan jelen voltak az apró szurkálódások, a versengés az elfoglalt szülők figyelméért. Azon az őszi napon végtelenül higgadtak lettek, többé nem volt miért megküzdeni.

A temetés után a családi házban a férjeik értetlenül nézték, ahogy kedves feleségeik marakodó kislányokká változnak. Képtelenek voltak megegyezni a hagyatékon. A telek, a ház, a bútorok könnyen mentek, hiszen korábban már csendesen felosztották egymás között.

Az utolsó napokban, amikor órákig tehetetlenül ücsörögtek a kórházi folyosókon eldöntötték, hogy ők bizony nem lesznek olyanok, akik a szülők halálakor elfordulnak egymástól. Velük az nem fordulhat elő. Nincs az a pénz, ami annyit érne, hogy összevesszenek, ne beszéljenek egymással, mint a felmenőik közül oly sokan.

Ennek ellenére, amikor eljött a napja, hogy kipakolják a szekrényeket, kirobbant a feszültség. Mindenki ugyanazt akarta az anyjuk konyhájából. Azt képzelték, ha birtokukban lesznek a tárgyak, akkor megszerzik a tudást is.

A férjek mindent elkövettek, hogy megoldják a helyzetet, nem is értették, hogy lehet vérre menni egy szakadozó kockás füzet, egy csorba pöttyös bögre és egy lepattogzott zománcú tepsi miatt.

Petra férje zárta le a vitát, azzal,  hogy húzzanak sorsot. A papírfecniknek köszönhetően végül a kedélyek elcsitultak, de a feszültség ott maradt. A nővérek hazamentek és a megszerzett trófeákat saját konyhájukban helyezték el.

Amikor egymáshoz mentek látogatóba, a tárgyak látványa újra és újra felidézte azt az ominózus napot. Nem akartak rá emlékezni.

Ahogy teltek a hónapok, egyre ritkultak a találkozások, ők a munkára, a gyerekekre, férjeik elfoglaltságára hivatkozva hagyták.

A kockás füzet bekerült Rita konyhaszekrényébe, a többi soha ki nem nyitott szakácskönyv közé.

Petra a bögrét mérőeszköznek használta, erre emlékezett még lánykorából. Amikor a kisfia véletlenül lelökte és letört a füle, inkább a vitrin legmélyére rejtette, nehogy végképp összetörjön.

Panni a tepsiben gyakran sütött, egészen addig, míg le nem cserélte a gáztűzhelyét. A modern légkeveréses sütőbe nem fért be, így évek óta a kamrapolc legmélyén porosodott.

Rita letörölte a könnyeit, és újra böngészni kezdte a kockás lapokra írt macskakaparást, majd rákeresett a neten a problémára.

Az “elrontott krémes” címszó alatt számtalan lehetőséget olvasott, mi okozhatja, hogy nem áll össze a tészta. Például, ha kimarad egy hozzávaló, ha rosszul mérik ki a lisztet, a cukrot, vagy a folyadékot. Ha nem megfelelő méretű a tepsi, akkor előfordulhat, hogy néhány milliméterrel vastagabb, vagy vékonyabb lesz, és már oda is az egész.

Csalódottan dobta le az asztalra a telefont, majd egy pillanat múlva felkapta és beszélni kezdett.

– Petra, megvan még a pöttyös bögre? – tért rögtön a lényegre, mihelyst a nővére felvette a telefont.
– Ne mondd, hogy még mindig ezen lovagolsz ennyi év után, hogy jutott eszedbe, pont május első vasárnapján ezzel jönni…
– Higgadj le és hallgass végig! – vágott a szavába Rita. – Krémest szeretnék sütni, de nem jön össze.
– Oké, viszem, és hívom Pannit is – enyhült meg a középső lány, ahogy végighallgatta húgát.
Egy óra múlva összedugták a fejüket a kifakult rózsaszín füzet felett. Ott volt a letört fülű pöttyös bögre és a lepattant zománcú tepsi is.

– Nem áll össze a tészta, az egész egy folyékony trutyi lesz – mutatta Rita az óriási keverőtálat.
– Biztos minden hozzávalót beletettél? – nézett bele Petra.
– Mindet, többször le is ellenőriztem. Semmit nem hagytam ki.
– Te mindent összekevertél? – szörnyedt el Panni.
Összenéztek és röhögni kezdtek. Anyu kockás füzete, amibe rengeteg receptet gyűjtött össze, csak a hozzávalókat tartalmazta. Az elkészítés módját feleslegesnek tartotta leírni, az egyértelmű volt. Neki.

Ritát gyerekkorában nem érdekelték a konyhai dolgok, nem vett részt a sütésben, csak az evésben. Panni mindig kuktáskodott, így pontosan tudta,  hogy a recept alsó sora már nem a tésztába való, hanem a krémbe.

Hamarosan szúrós szag töltötte be a lakást, csattogott a habverő, rotyogott a krém. Két óra múlva elégedetten szemlélték az eredményt. Tökéletes lett, majdnem olyan, mintha édesanyjuk sütötte volna.


Pöttyös bögre

bogretorA pöttyös bögre darabokra tört a konyhakövön.
– Nem tudsz vigyázni?! – förmedt rá az asszony a férjére. – Mindent tönkreteszel a kétbalkezességeddel! – kiabálta, miközben a cserepeket szedegette a  földről.
– Most mit vagy úgy kiakadva? Ez csak egy ócska, fületlen bögre volt. Miért kell mindig mindent fölfújnod?

– Ez nem csak egy bögre, ez A pöttyös bögre. – Az asszony leült a padlóra és bámulta az ölében lévő törött porcelánt.

Hallgatott és arra gondolt, miért is halogatta mindig, hogy megméri. Hogy mennyi víz fér bele, hány deka rizs és hány deka liszt. Vagy legalább azt megnézi, hogy melyik bögrével lehet helyettesíteni.
Gondolnia kellett volna rá, hiszen a bögrék nem törhetetlenek, ahogy az emberek sem halhatatlanok. Ezért nem tud főzni rendesen még most sem. Pedig már hat éve neki kell egyedül. Igazán soha nem érdekelte, kényelmes volt, hogy az anyja megcsinálja. Oda sem figyelt, amikor néha be kellett segítenie a nehezebb műveleteknél. A nokedli neki a szaggatást, a palacsinta a sütést, a lángos a gyúrást jelentette. Az, hogy mi kell hozzá, teljesen hidegen hagyta. Leginkább azért szokott le a konyhai ténykedésekről, mert soha semmi nem volt jó az anyjának. Még az sem volt mindegy, hogyan kavarja a levest, pláne nem az, hogy mivel.

Mindig összetűztek, pedig ma már tudja, az anyja csak segíteni akart, a maga módján. De ő is makacs volt és könnyen felkapta a vizet, ebben hasonlítottak. Két szakács egy konyhában nem nagyon fért meg, ezért amikor később felnőttként próbálkozni akart a főzéssel, mindig csak akkor fogott neki, amikor az anyja nem volt otthon, vagy a sorozatát nézte. Ilyenkor biztos, hogy nem zavarta meg és nem szólt bele. Szakácskönyvből, internetről nézett ki könnyen elkészíthető recepteket, hagyományos ételekkel nem foglalatoskodott. Főleg azért nem, hogy ne legyen mivel összehasonlítani az ismeretlen ízeket. Így az anyja nem köthetett bele az olasz tésztaszószba, mert ő csak a káposztás és a krumplis tésztát tudta.

Lassan-lassan kialakult egy hallgatólagos megegyezés közöttük. A lány betöltve a huszonötöt türelmesebb lett, hasonlóan az ötvenötöt töltő anyjához. Kezdett odafigyelni főzéskor, megkérdezte, mit, hogyan kell. Már képes volt elviselni a kritikákat az ételkeverési és hagymavágási technikája miatt, mert meg akarta tanulni. Az anyja sem fortyant fel, amikor vastagabban pucolta le a krumpli héját, és elkezdte tanítani dolgokra, például, hogy a pörköltnek akkor jó sűrű a szaftja, ha időt hagyunk a hagymának a hússal összerottyanni, a jó húsleves titka pedig a lassú forrás. A lány már néhány alapdarabot tudott, amikor hirtelen vége lett a leckéknek.

Az első könnyes karácsonynál derült ki, hogy a szakácskönyvként használt régi, megfakult kockás füzetbe anyja csak a hozzávalókat jegyezte le, az elkészítés módját nem. A krémes titkát nővére sem tudta megfejteni, pedig azóta minden évben kísérletezett vele. Próbálkozott töltött káposztával, meg tökfőzelékkel is, de nem volt olyan ízük, ahogy gyerekkorában megszokta. Így utána bizonyos ételek lekerültek az étlapról. 

Egy állandó elem volt anyja receptjeiben, a bögre. Mindig ugyanazt a pöttyöset használta, azzal mérte ki a hozzávalókat, azzal szaggatta a fánkot, abban kavarta a galuskát a levesbe. A készlet az évek során fogyatkozott, az utolsó darabnak tavaly letört a füle, akkor volt eszében, hogy megméri, de valahogy elmaradt.

– Ezt is elszalasztottam – sóhajtotta a nő könnyeit törölgetve.
– Mit mondtál? – fordult hátra a férj. Keze megállt mosogatás közben, ahogy meglátta őt a padlón.
– Ne haragudj, hogy összetörtem, nem volt szándékos – enyhült meg a férfi, és már ott ült a földön társát átölelve.
– Nem rád haragszom, hanem magamra. Miért nem figyeltem jobban oda Rá?