Érettségi

studying hard
Forrás:http://www.freeimages.com/photo/studying-hard-1192450

A lány matrózblúzban, fekete szoknyában ült az asztalnál, teljesen belemélyedve az előtte fekvő füzetbe. Keze remegett, ahogy lapozott. Az ablakok zárva voltak, de a teremben a kora délelőtti óra ellenére forróság uralkodott, a bent lévő tizenöt izguló fiatal gyorsan elhasználta a levegőt. A lány nem törődött a körülötte zajló eseményekkel, nem hallotta az élménybeszámolókat, nem állt be az esélylatolgatók közé.

Előre lógó, hosszú barna haja takarta arcát, így nem látszódott, hogy már régen nem a történelmet olvasta. Üres tekintettel bámulta a mondatokat, lelke a múltban járt. Már megint. Két hónapja nem telt el úgy nap, hogy ne gondolt volna Rá.

Nem tehetett róla, igazán megpróbált mindent, hogy a tanulásra koncentráljon. Olyan becsületesen kidolgozta az összes tételt, hogy szinte az egész osztály abból tanult. Mert addig, amíg olvasta, és írta az anyagot, nem tudott másra gondolni. Csak ő volt, a könyvek, meg a toll, és a színes filcek. Nagy figyelmet fordított arra, hogy szép, áttekinthető jegyzetei legyenek. A címet pirossal húzta alá, az alpontokat zölddel, az egyes bekezdéseket pedig sárgával. Néha használt még kék hullámvonalat is, a nyomaték kedvéért. Olyan szépen írt, mint még soha, hiszen volt ideje felkészülni a szóbelire, több mint egy hónap.

Elérkezett az utolsó hét, és rádöbbent, hogy semmit sem tud. Elővette a magyart, olvasni kezdte a tételeket, de figyelme hamar elkalandozott. Arra az áprilisi napra gondolt, amikor minden megváltozott. Akárhogy küzdött, néhány oldal elolvasása után a betűk helyén édesapja arca jelent meg. Az a betegségtől gyötört, lesoványodott arc, amit annyira gyűlölt. Becsukta szemét, és az álmaiba menekült, ahol apja még élettel teli és vidám volt.

Mosolyogva ébredt, de a házban uralkodó csend néhány perc után magához térítette. A naptárra nézett, és rátört a rettegés. Nincs több idő, holnap érettségi.

Amíg tudta, az apja mindig kikérdezte a leckét, nem volt lógás, csak akkor jöhettek át a barátnők, vagy mehetett el randira, ha felmondta, amit kellett. Természetesen mindketten tudták, hogy jóval több lecke van, mint amennyit bevallott, de mégis minden nap eljátszották a kislány kora óta megszokott rítust. Kiment a konyhába, vitte a füzetét, az apja a helyén ült, és újságot olvasott. Elé tette a füzetet, felült az asztalra, és elkezdte mondani. Az apja persze szándékosan megpróbálta összezavarni, de ritkán sikerült neki, így általában az egész nevetésbe torkollott. Ha valamit nem tudott még tökéletesen, akkor visszaküldte a szobába, hogy olvassa el még háromszor. Utána mehetett.

Nem is volt semmi probléma, az általánosban kitűnő tanuló volt, meg egy darabig a gimnáziumban is. Később tanulmányi eredménye édesapja állapotával párhuzamosan romlott. Negyedikben, a második félévben már sokat hiányzott, de a tanárok toleránsak voltak. Mindig szóltak, hogy mikor fog felelni, miből kell készülnie.

Most ott az ablak melletti padban ülve rádöbbent, hogy tényleg semmit nem tanult az elmúlt fél évben, csak azokat a leckéket tudta, amiből feleltették. Nem volt miért magolnia, senki nem mondatta fel vele az anyagot.

Pedig milyen jó lett volna az asztalon ülve átvenni az érettségi tételeket, gondolta.
Hirtelen felpattant a helyéről, felült az asztalra, nem törődve azzal, hogy szoknyája felgyűrődik. Becsukta szemét, és erősen koncentrált. Maga elé idézte apja szakállas arcát, majd suttogni kezdett:

Apu, kérlek, akárhol is vagy, segíts nekem! Megígérem, hogy majd elolvasom még háromszor, de most segíts! Adj egy jelet, ha itt vagy és vigyázol rám!

Az ajtó hangos csattanással becsapódott.
Köszönöm! – szakadt fel belőle az elmúlt hetek összes feszültsége.
Lopva letörölte könnyeit, és magabiztosan állt fel, amikor a nevét hallotta.


Ez a történet a Minerva Capitoliuma online magazin decemberi számában jelent meg.  Ott még több történetet találsz írótársaim tollából. Ha szeretnéd elolvasni, kérd te is az ingyenes online magazint!

Katt ide: >>>> http://www.minervacapitoliuma.hu/itt-kerd-el/ <<<<


Óvoda

WP_002532– Nem, nem, nem és nem akarok óvodába menni! – toporzékolt Lili az előszobában. Szőkésbarna göndör fürtjei csak úgy röpködtek a heves indulattól. Anya és Apa tanácstalanul néztek össze, várták, hogy a hiszti lecsengjen.

A kislány három éves volt a nyáron, így most óvodába kell mennie. Lili azóta várta az ovit, mióta Anyával játszódélutánokon voltak ott. Mondókáztak, gyurmáztak, játszottak a babakonyhával, felfedezték a nagy udvart, és a sok izgalmas járművet. Volt ott kisautó, kismotor és még roller is. Lilinek az tetszett a legjobban, mert neki olyan nem volt.

Az első napokban a roller említésére is gyorsan abbahagyta a reggeli játékot, nem tiltakozott, amikor Anya öltöztette, hanem még segített is neki. Egyedül húzta fel a piros tornacipőjét, pedig máskor csak nagy huzavona után sikerült feladni a lábára. Az sem zavarta, hogy Apa maradt otthon Pannával, a kistestvérével. Pedig máskor nagyon szerette, ha együtt megy az egész család. Lili az ovit csoda jó mókának tartotta, ahol minden neki való. Gyerek méretű asztalok és székek, kis vécé és mosdó, ahol nem kell fellépő székecske, és nem kell pipiskedni sem, hogy elérje a szappant. Volt egy nagy szoba tele játékkal, és bármivel játszhatott kedvére. Kedvence a babakonyha volt, amihez tartozott egy igazi fém mosogató is, olyan, mint az otthoni, csak miniben. Nem tudott választani a sok érdekesség között, arcán boldog mosollyal szaladt egyik játékszertől a másikig.
Ez egészen addig tartott, amíg Anya is ott volt vele. De Tünde néni, az óvó néni, egyszer csak megkérte az anyukákat, hogy menjenek el, mert az ovi a gyerekek területe, a felnőttek oda csak látogatóba jöhetnek, és csak rövid időre. Addig, amíg hozzák a gyerekeket, és amikor jönnek értük. Vagy amikor valami ünnepség van, és a gyerekek meghívják őket vendégségbe. Lilinek ez nem tetszett, de látta, hogy mindenki anyukája elmegy, és Anya megígérte, hogy ebéd után visszajön. Úgy elszaladt az idő, hogy hamarosan már az ebédhez készülődtek.
– Képzeld Anya, még a terítés is a mi feladatunk! – mesélte lelkesen Anyának.
Hazaérve Apa és Anya örömmel hallgatták Lili beszámolóját a délelőtt eseményeiről. Annyira tetszett neki az ovis nap, hogy amikor másnap reggel felkelt, pizsamában ült le az előszobában a piros öltözős székére. Ott várta az indulást, Anya alig tudta meggyőzni, hogy még olyan korán van, hogy az óvoda kapuja zárva van, nem tudnak bemenni. Lili tűkön ülve ette meg a reggelijét, annyira izgatott volt, hogy elfelejtett tiltakozni, amikor Apa kék pólót adott rá. Ám amikor Anya bepakolta a szép új ovis zsákjába a váltóruhát, ráadta a váltócipőt és elköszönt tőle, felháborodott:
– De Anya! Most hová mész?
– Lilikém, anyának el kell mennie. Tudod, tegnap Tünde néni megmondta, hogy az oviba felnőttek nem járhatnak. A felnőttek dolgoznak, a gyerekek meg játszanak.
– Gyere játszani, megmutatom, milyen szuper a mosogató. Olyan, mint a tiéd, csak ez jobban csillog, nem olyan összevissza karcolt – kérlelte Anyát.
– Gyere Lili, főzzünk teát! – fogta meg a kezét egy másik kislány, és húzta be a csoportszobába. Lili vetett még egy pillantást Anyára, majd lassan követte Krisztit.
– Szia, ebéd után találkozunk – szólt utána Anya.
A harmadik napon Lili nem ugrott ki az ágyból, ahogy eddig. Apának úgy kellett ébresztgetnie:
– Gyere, készen van a kakaód.
De Ő nem akart felkelni, csak a fejére húzta a takarót.
– Ugyan, Kicsim, a kedvenc cicás pólódat veheted fel, meg a pörgős szoknyát.
Lili erre kidugta a fejét a takaró alól:
– A rózsaszín kittyset?
– Persze hogy azt! – mosolygott Anya. – Mi a baj? Miért nem akarsz felkelni? Elkésünk az oviból.
– Nem baj, úgysem akarok menni – jelentette ki a kislány.
– De miért nem? – érdeklődött Apa.
– Mert meguntam. Már kijátszottam magam. Meg amúgy is, a sok gyerek mindig pont azzal akar játszani, amivel én. Oda sem férek már a konyhához, meg a rollerhez sem – pityeredett el Lili.
Anya odaült mellé az ágyra, a karjába vette és ringatta, ahogy kisbaba korától fogva mindig, amikor vigaszra volt szüksége.
– Minek menjek oviba, amikor olyan jó veled itthon, Anya? Meg Panna is mindig itthon van. Csak nekem kell elmennem! – záporoztak újra a könnyei.
Apa és Anya egymásra néztek: Tehát innen fúj a szél!
– Anya hamarosan dolgozni fog, Panna pedig bölcsődébe megy. Nem lesz itthon senki – magyarázta újra türelmesen Apa.
– Az óvodában pedig sok új barátod lesz, akikkel olyan játékokat is játszhatsz, amihez Panna még kicsi.
– Például tornyos építőkockával? Meg papír kirakóval? Meg apró legóval? – lelkesedett fel Lili.
– Igen, igen – bólogatott Apa, miközben öltöztette.
Már az előszobában jártak, amikor Lili újra megmakacsolta magát, és toporzékolni kezdett.
Anyának ekkor eszébe jutott valami. Elővette a fényképes dobozt, és kivett belőle egy régi, megfakult fotót.
– Nézd csak, Lili!– guggolt le hozzá Anya. – Én is abba az óvodába jártam, és Tünde néni volt az én óvó nénim is. Ez vagyok én! – mutatott Anya egy szőke, göndör hajú, duci kislányra.
– Tényleg Anya? – lepődött meg Lili, annyira, hogy még a sírást is abbahagyta. Érdeklődve nézte a fényképet.
– Te voltál óvodás? – kerekedett el a szeme. – Az óvoda már olyan öreg?
– Az ovit akkor építették, amikor én annyi idős voltam, mint te. Egyike voltam az első gyerekeknek, akik oda jártak.
– Egy épület életében a harminc év nem számít hosszú időnek – jegyezte meg Apa kuncogva.
– Haha – mondta Anya, és nevetve megütögette Apa pocakját.
Lili velük nevetett. Már nem is tűnt olyan rossz helynek az ovi. Ha Anya szerette, akkor az más. Talán én is szeretni fogom – gondolta.
– Anya, te szerettél oda járni?
– Igen.
– Minden nap? – csodálkozott Lili. – Nem unatkoztál?
– Nem, mert minden nap tartogatott valami új izgalmat. Voltak barátaim, akikkel mindig jót játszottunk, soha nem unatkoztunk.
– Látod, a képen ez a kislány mellettem Szilvi néni, Peti anyukája! – mutatott Anya egy fekete hajú kislányra. – Ez a szőke kisfiú pedig Laci bácsi, aki Brigi apukája. Velük együtt jártam oviba, meg iskolába is. Úgy, ahogy most ti is együtt jártok.
– És Tünde néni volt az óvó nénitek?
– Igen! Itt van a képen ő is! Megtalálod?
Lili hosszan szemlélte a fotót, majd bizonytalanul rámutatott a képen szereplő egyetlen felnőttre:
– Ő lenne az?
Nehezen tudta elképzelni, hogy az a fiatal, hosszú hajú, vékony nő Tünde néni lenne. Hiszen az ő óvó nénije öregebb, rövid a haja és olyan gömbölyű.
– Igen – bólintott Anya mosolyogva.
– Ugye bevihetem a képet az oviba megmutatni Tünde néninek? – kérdezte, miközben már a cipőjét húzta.
– Hát persze! – sóhajtotta Anya megkönnyebbülten.
Lili izgatottan szaladt be az óvodába, kezében a fényképet szorongatva.
– Tünde néni, Tünde néni, igaz, hogy Anyának is te voltál az óvó nénije? Ezen a képen te vagy? – hadarta egy szuszra.
– Ó, de régen is volt! – nézett az óvó néni elérzékenyülten a képre. – Itt van az anyukád, mellette Peti anyukája ül, a másik oldalán pedig Brigi apukája. Nézd csak, ő itt Kriszti anyukája – mutatott egy szeplős, vörös hajú lányra. – Tudod mit, majd ma mesélek nektek olyan történeteket, amik velük történtek, jó lesz?
– Jó – mosolygott szélesen Lili.
– Hallod ezt, Anya? – futott oda Anyához. – Még Kriszti anyukája is Tünde néni csoportjába járt.
– Sőt, még a nagymamádat is ismertem – tette hozzá az óvó néni.
– Tényleg? Neki is az óvó nénije voltál?
– Nem – rázta meg a fejét Tünde néni –, mi együtt jártunk óvodába.
– Rólatok is van fénykép? – kérdezte lelkesen Lili.
– Azt hiszem, van. Megkeresem otthon és holnap elhozom.
– Hurrá, akkor holnap is jövök! – ugrándozott be Lili vidáman a csoportszobába.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Ez a mese a Minerva Capitoliuma online magazin áprilisi számában jelent meg.  Ott még több történetet találsz írótársaim tollából az “Így kerek a világ” témára. Ha szeretnéd elolvasni, kérd te is az ingyenes online magazint!

Katt ide: >>>> http://www.minervacapitoliuma.hu/itt-kerd-el/ <<<<