Dilemma

– Gyere, gyere, ide!
TükörlányKriszti ijedten megpördült, körbenézett a szobában, de nem látott senkit.
Biztos képzelődöm, legyintett, miközben visszaült az asztalhoz, és folytatta a számolást. Rakosgatta a csekkeket, az ezreseket, és egyre elkeseredettebben ráncolta a homlokát.
– Nem jó, sehogy sem elég! – csapott az asztalra dühösen. Csüggedten nézte az előtte fekvő kimutatást. Ebben a hónapban sem keresett eleget ahhoz, hogy minden kiadását fedezni tudja.
– Kriszti! – hasított bele a csendbe.
Fölpattant, és gyorsan kinyitotta az ajtót, de a szálló sötét folyosója teljesen kihalt volt.
– Nagyon vicces! – szólt hangosan. – Ki a fene szórakozik éjfélkor?
Biztos túl sokat ittam, már hallucinálok is – nevetett fel erőltetetten.
Becsapta az ajtót, és sarkon fordult.  Éppen leült volna, amikor hirtelen balról valami mozgást látott. Felsikoltott.
– Úristen, annyira kész vagyok, hogy megijedek a saját tükörképemtől! Ideje lefeküdni. De ahogy közelebb lépett, a halvány lámpafényben látta, hogy az alak a tükörben nem mozdul.
Kriszti megbabonázva bámulta a hosszú, szőke hajú, szép, bár kissé nyúzott arcú, fiatal lányt.
– Hol a kandi kamera? Ki szórakozik velem? – kiáltott bele a csendbe reszketve.
– Senki, senki nem szórakozik – felelt a Tükörlány.
– Ki vagy te? Mit akarsz? – hátrált Kriszti.
– Segíteni akarok rajtad.
– Hogyan? Van egy rakás pénzed, vagy tudod a nyertes lottó számokat?
– Pénz, pénz, pénz, mindig csak arra tudsz gondolni!
– Ha egyszer muszáj! Szükség van rá, hogy kifizessem a számlákat, hogy tudjak ennivalót, ruhát venni, és …
– Ne folytasd, nem vagyok kíváncsi a szokásos szövegedre, amivel sajnáltatod magad.
– Ez nem siránkozás, ez az igazság, nincs elég pénzem hó végére sosem.
– Erre akkor gondoltál volna, amikor megvetted azt a drága csizmát.
– De akciós volt!
A Tükörlány gúnyosan felkacagott:
– Mint ahogy az új telefon is, amit múlt hónapban vettél?
– Muszáj volt, a másik elromlott, nélküle pedig nem tudok dolgozni.
– De hitelre? Amikor annyid sincs, hogy rendes lakásban lakjál?
– Igyekszem összeszedni a lóvét, hogy elég legyen albérletre, de valahogy mindig elkopik. – Tudod, hogy választanod kell. Vagy felhagysz az esztelen költekezéssel, vagy több bevételre van szükséged. A harmadik út az adósok börtönébe vezet.
– Hogy keressek többet? Most is héttől éjfélig táncoltam, de nem volt elég.
– Valami mással kellene kiegészíteni a fizetésed.
– Semmi máshoz nem értek, még a gimit sem fejeztem be.
A Tükörlány keze megmozdult, kecses ujjai között egy kulcsot tartott.
– Rajta, vedd el, a tiéd!
Kriszti sokáig nézte, mire felismerte, mit tart a kezében:
Annak az ajtónak a kulcsa volt, ami elválasztja tőle a bárban a vendégeket.

 

A történetet egy kép ihlette. Az eredetit itt tudod megnézni:
 http://talentummobile.hu/kreativitas/kreativitasrol/299-kreativ-iras-kep-alapjan-95 

 


Az elfelejtett lovag

– Ben, hallasz engem?kreativ_iras_keprol_63_harcos
A fiatal férfi valahonnan nagyon távolról hallotta a fémesen kongó bádoghangot. Magába roskadva ült, kezében egy üres sörösüveget tartott.
– Ki van ott? – fordult gyorsan körbe a szobában, de nem látott semmit.
– Ide, ide nézz a tükörbe! Gyere egészen közel!
Ben vállat vont, felkelt és olyan közel ment a tükörhöz, hogy kinyújtott kezével meg tudta fogni. Ahogy tenyere az üveghez ért éles fájdalom hasított homlokába. A fejéhez kapott, érezte, hogy az ér sebesen lüktet ujjai alatt. Lassan alábbhagyott a fájdalom, felnézett, és akkor meglátta azt az alakot magával szemen.
– Ki vagy te?
– Nem ismersz meg?
Ben hosszan szemlélete a páncélos lovagot. Valóban, olyan ismerős, mintha látta volna már valahol.
– Nem – rázta meg végül a fejét. – Nem tudom, ki vagy.
– Gyerünk, koncentrálj! – dörrent rá a lovag.
Hangjával megint forró fájdalmat okozott Bennek, aki újra a homlokához kapott.
És ekkor felismerte:
– Úgy nézel ki, mint én, de valahogy mégis más vagy.
A lovag szemében tűz lobogott, arcán elszántság tükröződött. Karjai erősek, lába izmos, teste erőtől duzzadó volt.
– Nem, te nem lehetsz én – sóhajtotta lemondóan.
– De te vagyok! – csattant fel a páncélos. – Az vagyok, aki lehettél volna, ha nem a könnyebb utat választod! – folytatta mennydörgő hangján. – Ha nem hallgatsz a kishitűekre és károgókra, és a saját utad kezded járni. Nézz magadra, egy gyenge gyalogos vagy, aki reggeltől estig robotol egy sivár irodában, az egyetlen örömöd, ha hazaérsz, és leülsz a gép elé virtuális játékot játszani. Szánalmas vagy! Mi lett veled? Valaha arról álmodtál, hogy te írod a játékokat, amivel emberek százezrei játszanak.
– De én próbáltam – védekezett Ben -, de nem találtam senkit, aki szerint jó ötlet lett volna.
– Kifogások! – zörgette a lovag hangosan kardját. – Arra tudsz időt szánni, hogy ilyeneket találj ki, és ezzel igazold saját kudarcodat.
– Mégis mit kellett volna tennem? Egy uncsi középkori kalandtúrás játékot hoztam csak össze. Senkit nem érdekelt. Alig adtam el néhányat. Kész ráfizetés volt.
– És? Akkor már vége a világnak? Tudod te mennyien játszanak vele azóta? Felkerült egy torrentre, és ingyen hozzájuthatott mindenki. Hülye lett volna bárki megvenni.
– Honnan veszed ezt? Ki vagy te, hogy így beszélsz? – veszekedett Ben a tükörrel.
– Benjamin lovag vagyok, a második dimenzióból, ahol az eltemetett álmok élnek. Én vagyok, aki titkos vágyaidat életben tartja, akkor is, ha minden eszközzel azon dolgozol, hogy végleg elpusztítsd azokat.
Ben lehajtott fejjel halkan kérte:
– Menj innen, nem vagyok rád kíváncsi. Jól élek így is. Megvan mindenem, jól keresek, nemsokára előléptetnek. Feleségem van, gyerekeim. Nem kockáztathatok. Jobb ez így.
– Megint csak más mögé bújsz, hogy ne kelljen szembenézni a félelemmel!
– De én nem félek! – tiltakozott Ben hevesen.
– Nem? – a lovag úgy kacagott, hogy a szegecsek a vasnadrágján hangosan csörögtek. – Akkor miért nem csináltad soha végig? Miért adtad fel?
– Mert nem érdekelt senkit, amit csináltam! Mondtam már! – dobbantott duzzogva.
– De a feleséged biztatott. Meg a barátaid is a számítógépes klubból.
– Igen, de ők szeretnek, persze, hogy azt mondják, hogy jó.
– És mégis, miért vártad volna, hogy mást is érdekeljen, ha semmi mást nem fejeztél be, csak azt a kis kalandjátékot? Azt sem osztottad meg olyan sok emberrel. Feladtad, mielőtt igazán belefogtál volna!
– Igen! – adta meg magát a férfi összeroskadva a tükör előtt. – Félek, hogy felesleges időpocséklás, amit csinálok. Nem akarom kockáztatni, amit eddig elértem. Időm sincsen már rá. A gyerekekkel, meg a feleségemmel is foglalkozni kell, meg ott a munka is, meg a kert, meg az idős szüleim…
– Igazán?? Amikor a gép előtt bambulsz úgy egyébként, vagy a tv-t nézed, akkor talán velük vagy?
– Jól van, na – lett ingerült Ben újra – szükség van kikapcsolódásra is.
– És a programozással mi van? Valaha az kapcsolt ki. Mikor vesztette el ezt a funkcióját? Miért hagytad abba?
– Mert nem lehet belőle megélni! Hülyeség az egész!
– Honnan veszed ezt a badarságot? – fogadok, hogy a savanyú kollégáid mondták, vagy az interneten olvastad valami negatív fórumban. Meg amúgy is. Ne azért csináld, mert ebből akarsz élni. Csináld azért, mert élvezed! Ne elemezz, ne akarj még többet tudni, csak tedd meg a lépéseket, szépen sorban. Programozz, mert az úgy hiányzik az életedből, mint fodrász kezéből az olló!
– De nem hiányzik, fogd már fel! – ordította Ben, és akkorát ütött a tükörre, hogy az megroppant.
– Nem-e?? Akkor miért nem tudsz éjjelente nyugodtan aludni? – nevetett fel diadalmasan a fémvitéz.
Ben hirtelen felült az ágyban, teste verejtékben fürdött. Homloka lüktetett, füle csengett, mintha távolodó fémes csörömpölést hallott volna.Teljesen éber lett, odaült a számítógéphez és írni kezdett: <Az elfelejtett lovag. Stratégiai kalandjáték>

 

A történetet egy kép ihlette. Az eredetit itt tudod megnézni: http://talentummobile.hu/kreativitas/kreativitasrol/257-kreativ-iras-kep-alapjan-63