Betti és Brúnó

Brúnó egy szeles őszi napon a parkban sétált, amikor akkora lendülettel futott el mellette valaki, hogy kilökte a kezéből a kávéspoharat.

– Azt a kutyaúristenit! Nem tud figyelni! – kiabált az elsuhanó alak után.
Betti a hangra megfordult, majd látva a férfi kávés ruháját, rájött, hogy a kiabálás neki szólt. A francba, még ez is! Éppen csak kiszaladt ebédidőben egy kis friss levegőt szívni, az ebédjét is kutyafuttában kapta be, most meg nem ér vissza az irodába, e miatt a szőrös képű fickó miatt. Benne lesz a kutyaszorítóban, ha a főnöke észreveszi, hogy még nem küldte el a beszámolót. Pont most, amikor az állása olyan bizonytalan, mint a kutya vacsorája.
– Ne haragudjon, véletlen volt. Itt egy papír zsebkendő – lépett közelebb a magas, fekete hajú férfihoz. Micsoda hűséges kutyatekintet! El tudnám viselni, ahogy végigsimogatja meztelen testemet – futott át Betti agyán a gondolat, ahogy egymás szemébe néztek.
Brúnó csak bámulta Betti csokoládébarna szemeit, alig tudott elszakadni tőle.
– De kutya hideg van, nem ülünk be valahová egy kávéra?
– Jó lenne, de rohannom kell, a főnököm így is morogni fog, amiért kések.
– Oké, de jön eggyel! – mutatott csibészesen mosolyogva az üres kávéspohárra Brúnó.
– Maga olyan kitartó, mint egy bulldog, mi? Hívjon fel! – nyomta nevetve a pasi kezébe névjegykártyáját.
Brúnó először nem akarta felhívni, nem volt az a fajta, aki csak úgy felszed nőket az utcán, de végül nem tudta kivárni a másnapot sem, még este telefonált.
– Olyan kutyául érzem magam kávé nélkül, kérem, igyon egyet velem reggel! – hallotta Betti a mély, dörmögő hangot.
– Egye fene – adta be a derekát a nő, miközben látta maga előtt az izmos idegent.
Mi ütött belém? – morfondírozott.
– Nem is az esetem ez a pasi, mégsem tudom kiverni a fejemből, pedig olyan kócos, mint egy pulikutya, – hadarta egy szuszra barátnőjének, akit rögtön azután hívott, hogy igent mondott a randira.
– Azért várjuk ki a végét. Légy résen, az mindig gyanús, ha egy pasi pincsikutyaként lohol a nyomodban.
Betti olyan éber volt, mint egy kopó, mégsem tudott hibát felfedezni Brúnóban. Randi randit követett, és a lány úgy érezte, megtalálta Őt.
Hamarosan a barátnőinek is bemutatta, mint minden eddigi pasiját. Jól telt az este,
Brúnó nagyvonalú volt, mindent ő fizetett, és a lányok ezt kihasználva hajnalig rendelték a koktélokat.
– Mit szóltok, milyen? – faggatta Betti a többieket, amikor a barátja kiment a mosdóba.
– Jó fejnek tűnik. – kezdte Böbe.
– És milyen jóképű – folytatta Klári
– És még pénze is van. De azért van benne valami fura. Nem is tudom, csak… – harapta el a mondat végét Magdi, mert közben Brúnó visszaért az asztalukhoz.
Betti elkomorodott, nyugtalanná vált. Alig várta, hogy másnap eljöjjön a férfi lakásáról, és átmehessen Magdihoz.
– Mégis hogy értetted, hogy fura? – szegezte szőke barátnőjének a kérdést.
– Nem is tudom, olyan más. Nem a mi kutyánk kölyke.
– Ugyan már, csak azért más, mert vidékről való. Ott nem olyanok a férfiak, mint itt Pesten.
– Hát, te tudod. Engem biztos idegesítene, hogy egy pasi úgy tapad hozzám, mint kutyaszar a cipőtalphoz.
– Nem is tapad! – tiltakozott Betti, de közben megszólalt táskájában a mobilja.
– Na, ugye mondtam! – mosolygott győztesen Magdi.
Bettit eddig nem zavarta, hogy Brúnó naponta többször hívja. Sőt, kifejezetten tetszett neki, hogy törődik vele a srác. De most valahogy ingerült lett a hívástól.
– Mi van már megint? – morrant bele a telefonba.
– Rosszkor hívlak? Bocsánat, csak azt akartam kérdezni, minden rendben van-e? Olyan gyorsan eltűntél reggel.
– Aha, minden oké, de most dolgom van. Majd később beszélünk. Szia! – hadarta egy szuszra, majd kinyomta a telefont.
Ettől kezdve valahogy minden megváltozott, már nem tudott olyan felhőtlenül a fiúval lenni. Szavait, tetteit elemezte, ha bármi konfliktusuk volt, a barátnők mindig tudtak valamit mondani, amitől Brúnó értéke egyre csökkent Betti szemében.
– Képzeljétek, azt akarja, hogy költözzünk össze, hát nem romantikus?- lelkendezett egy nap a többieknek.
– Szerintem inkább kényelmes. Ketten osztoztok a költségeken – kezdte Böbe.
– És még főzöl is rá. Tiszta haszon – jegyezte meg Klári.
– Hát, nem is tudom, én a helyedben nem adnám fel az önállóságom. De te tudod. – mondta Magdi.
Betti nem költözött oda, kifogásokat talált ki a lemondhatatlan albérletéről, mert nem akarta bevallani, hogy megváltozott a véleménye.
Brúnó továbbra is imádta barátnőjét, újabb és újabb dolgokat eszelt ki, hogy a kapcsolatukat olyan felhőtlenné tegye, mint az elején volt, de hiába. A lány megváltozott, kezdett eltávolodni. Volt, hogy a telefont sem vette fel, és órák múlva hívta vissza. Egy idő után a férfinak nem volt már kedve hívni. A találkozások megritkultak, végül szakítottak.

Végre, szabad vagyok, lélegzett fel, amikor szombat este nem kellett megbeszélni senkivel, hogy mi lesz a program. Csak ment a csajokkal, ahogy azt még Brúnó előtt tette. Ült az asztalnál, nézte a füstös bárban a részeg vendégeket, hallgatta, ahogy az egyre ittasabbá való társai kritizálnak, leszólnak mindenkit. Mit keresek én itt? – ébredt rá hirtelen. Bánta már, mint a kutya, amelyik hetet kölykezett, hogy a barátnőire hallgatott.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Ez a novella a Minerva Capitoliuma online magazin márciusi számában jelent meg.  Ott még több történetet találsz írótársaim tollából kutyáról, macskáról, könyvekről, hűségről, örök barátságról, elmúlásról. Ha szeretnéd elolvasni, kérd te is az ingyenes online magazint!

Katt ide: >>>> http://www.minervacapitoliuma.hu/itt-kerd-el/ <<<<

 


Hős

– Akkor az apám egy hős volt? – kérdezte Tom újra és újra az anyjától.kreativ_iras_kep11_katonasag
Egy kopott kanapén ültek a szűk kis nappaliban, és fényképeket nézegettek. Az a kép volt Tom kedvence, ahol apa  anya hasához hajol, és beszél hozzá. Hozzá, aki még abban a nagy, kidomborodó hasban van. Nem is értette, hogy került be oda, pedig már annyiszor kérdezte az anyját. Az anyját, aki azon a fotón még fiatal és gyönyörű. Hosszú, barna haja volt, most meg rövid és fénytelen, az akkor napbarnított, feszes bőre most ráncos és fakó.  Persze Tom nem látta a különbséget, ő most is gyönyörűnek látta az anyját, aki a képen csak egy fiatal lány, hosszú szoknyában. Tekintetét az apjára szegezi, arra az izmos, rövid hajú férfira, aki mosolyogva simítja meg őt, illetve azt a nagy pocakot.
Marica nem szerette ezt a képet, egyenesen utálta. Ez volt az utolsó képe Thomasról. A férfiról, aki lehozta neki a csillagokat is, de csak azért, hogy megmutassa milyen szépen ragyognak, majd egy hatalmas lendülettel visszadobja őket, fel az égbe, elérhetetlen messzeségbe. Thomas, az amerikai békefenntartó, aki egy évig állomásozott a városban. Akinek elhitte, hogy őt szereti a legjobban ezen a világon. Éppen csak egy kicsit túlzott. Ebben az országban lehet,  hogy őt szerette, de szeretett másokat is, egy másik világban, túl az óceánon. Különben miért ne jött volna vissza? Mi oka lett volna rá, hogy elmenjen? Lejárt a misszióm, mondta neki, most el kell mennem egy kis időre. De mire a gyerek megszületik itt leszek, ígérte, miközben éjjelente a hasát simogatta. És ő elhitte.
Hitte még akkor is, amikor a szülőszobában egyedül vajúdott hosszú órákon keresztül. Az apa? Kérdezte megvetően az ápolónő, aki az adatokat rögzítette. Katona, külföldön harcol, vágta rá rögtön, mire a szigorú arcvonások kisimultak. Hitte még akkor is, amikor elfogyott a pénz, amit a férfi hagyott, hogy vegyen meg mindent, ami a gyereknek szükséges.
Ez adta a bátorságot, hogy felkeresse a haditámaszpontot. Az őr a kapunál rendes volt, nem küldte el a fiatal anyát kisbabával a karján. Beengedte, tovább irányította. Ott azt mondták Thomas Palmer nem szerepel a nyilvántartásukban. Ő nem bírta tovább, összeomlott. Az asztal másik felén ülő katonanő nézte, ahogy Marica tíz évet öregedve az ajtó felé vonszolja magát és gyermekét.
Várjon, szólt utána, lehet, hogy rosszul értettem a nevét. Van itt egy Parker, ütközetben esett el két hónapja, Irakban. Nem lehet, hogy ő az? Az anya ránézett az alvó kisfiúra, majd a nőre, akinek tekintetéből melegség sugárzott. De igen, suttogta elhaló hangon. Akkor jöjjön, üljön vissza, kitöltjük a papírokat. Nem találtunk más hozzátartozót, így a fia jogosult a hadiárvákat megillető juttatásokra. Nem sok, az tény, de remélem egy kicsit segít. Elárultam, suttogta Marica maga elé, miközben aláírta a több oldalas nyomtatványt.
– Anyu, ugye hős volt? – ismételte meg Tom a kérdést.
– Igen, kisfiam, Thomas Parker egy hős volt – simogatta meg gyengéden a kis szőke fejet.
De az apád egy utolsó önző görény, gondolta.

A fenti történetet ez a kép ihlette.


Hódítsd meg a netet

“A sok-sok oldalon és linken keresztül bekukucskálhatsz egy kicsit a virtuális világ ablakán. Ha érdekel, lépj be az ajtón, mely egy kattintással kinyílik előtted!”

A tartalomból
1. Kezdjük el! (Ne féljünk a géptől!; Netre fel!; Fő a biztonság!)
2. Térkép az információs sztrádához (Alapfogalmak, általában a domain nevekről, .hu és .com; Hatékony információkeresés)
3. Internetes kommunikáció (Levelezés;Online kommunikáció; Már a szomszéd is fent van a Facebookon; e-Etikett: az elektronikus kommunikáció alapszabályai)
4. Ügyintézés a fotelból (Kormányzati portál; Ügyfélkapu)
5. Álláskeresés kilincselés nélkül (Írjunk önéletrajzot; Álláskereső portálok)
6. Spórolj időt, spórolj pénzt (Kikapcsolódás; Vásárlás; Keress pénzt – selejtezz!; Határtalan szörfölés)

Vásárlás