Vasárnapi apuka

RózsákÉppen előttem értek oda a bevásárlóközpont bejáratához, ezért megakadt a szemem rajtuk. Semmi rendkívüli nem volt bennük, valami miatt mégis felkeltették érdeklődésemet. Talán az unalmas szombati bevásárlást akartam feldobni, mert szokásomtól eltérően figyelni kezdtem őket. Azon kaptam magam, hogy újra és újra arrafelé mentem, amerre ők tolták kocsijukat.

Tipikus hétvégi apuka, gondoltam. A negyvenes, borostás arcú, kialvatlan, karikás szemű férfi egyszerű fekete farmert és fekete, feliratos pólót viselt. Ahogy közelebb mentem, láttam, hogy unicumos. Szinte sejtettem, mosolyodtam el.
A mellette kullogó kamasz fiú hasonlóan gyűrött ruhát hordott, annyi különbséggel, hogy az ő felsőjén egy zenekar képe volt. Legalábbis a hosszú hajú figurák és a gitárok erre utaltak. Szemei vörösek voltak, nem csoda, hiszen állandóan a telefonját nyomkodta.

Lefogadom – töprengtem el -, hogy késő éjjelig nyomta a számítógépes játékokat, az apja meg ivott a haverokkal. Láttam, hogy remegett a keze, amikor a sörös tálcákért nyúlt, háromszor is. Figyeltem, ahogy töltötte a kosarat: bor, ásványvíz, egy kevés üdítő, meg sok energia ital. Nem maradt el a rágcsálnivaló sem, jó sok sósat vett le a polcról.

Ezt nem maguknak veszik – vélekedtem -, biztos valami buli lesz este.
A zöldséges pultot elkerülték, a hűtőknél csak tejet és virslit vettek. A fagyasztóból meg pizzát, hasáb burgonyát, előre panírozott halat, csirkemellet. Jellemző, futott át az agyamon. Biztos apás hétvége van, valamit enniük kell. A srác egykedvűen lépegetett a férfi mögött, bámulta a mobilját, nagy néha felnézett, ha az apja szólt neki. Kelletlenül válaszolgatott, néha berakott ezt-azt a kosárba: rágó, dobozos kóla, chips. Az apja engedte. Csak akkor élénkült fel, amikor a műszaki cikkes sorhoz értek.
Hosszan nézelődött a számítógépes játékok között, majd kiválasztott egyet, és a kosárhoz vitte. Az apja a fejét rázta.
– Fiam, ez túl drága – hallottam, amikor közelebb mentem.
Rosszabb vagyok, mint a szomszéd néni – állapítottam meg -, de nem tudtam tőlük elszakadni, annyira érdekelt, hogy mi lesz a vita kimenetele. Követtem őket, elfeledkezve arról, hogy miért mentem boltba.
– De anya azt mondta, kapok majd egyet! – dobta be a kamasz a mindent elsöprő érvet.
Az apja ránézett, nyitotta a száját, de meggondolta magát, sóhajtott egyet, és betette a kosárba a vita tárgyát. A fiún nem látszott, hogy örül a győzelmének.
Tipikus, vélekedtem. Elvált szülők, most túl akarja szárnyalni az anyát. Az exe megvenné neki, akkor inkább megkapja tőle, hogy jó fej legyen.
Kicsit eltávolodtam tőlük, legközelebb a parkolóban láttam őket, egymás mellett állt az autónk, közöttünk csak egy üres parkolóhely volt. A fiú éppen kérdezett valamit a férfitól, de nem hallottam mit, mert éppen akkor megszólalt a mobilja.
– Várj fiam, ezt fel kell vennem!
– Persze, minden fontosabb, mint amit én mondok! – duzzogott a srác.
– A virágos az – vetett véget a vitának az apa.
A fiú erre csendben maradt, kibámult az ablakon, éppen rám.
Elfordítottam a fejem, behajoltam a csomagtartóba, hogy ne lássa, mennyire fülelek.
– Igen, jól értette, száz szál vörös rózsa…. Igen, keddre…. Milyen szöveg? – Egy pillanatra elgondolkozott, majd hangosan, tisztán érthetően diktálni kezdte:
Búcsúzik tőled örök szeretettel fiad és férjed.


 

Ez a történet a Minerva Capitoliuma online magazin júniusi számában jelent meg.  Ott még több történetet találsz írótársaim tollából. Ha szeretnéd elolvasni, kérd te is az ingyenes online magazint!

Katt ide: >>>> http://www.minervacapitoliuma.hu/itt-kerd-el/ <<<<

 


Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.