Egyszer volt, hol nem volt…

Az előző (2016. 2.) számban megjelent könyvheti beszámolóm lezárásához tartozom egy történettel. Íme:

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy könyvesbolt és egy könyvtár. Az ott dolgozók a könyvek szerelmesei voltak, tudták, hogy az olvasás milyen fontos ahhoz, hogy az emberek jobban érezzék magukat.

Elhatározták hát, hogy segítenek szomorú, beteg gyermekek napjait vidámabbá tenni. Összefogtak, és bevonva a város apraja-nagyját könyvgyűjtési akciót hirdettek a kórház kis betegeinek.

A nagy nyári könyves ünnep idején az emberek adakozók voltak, és száznegyven könyv gyűlt össze. Ezt még megtoldották a saját könyveskamrájuk mélyén lapuló olvasnivalókkal is, így százhatvan példány került a dobozokba. Az egész rakományt kocsira pakolták, és meg sem álltak a gyógyítókig.

Útjukat jó nagy hírverés kísérte, hiszen nem mindennapi esemény volt ez. Beszámolt róla az újság, két rádió, a helyi és az országos televízió is, az utóbbi élő adásban. Szó se róla, volt miről beszélni, csuda jól mutattak a könyvek az újonnan átadott gyermekosztály szép polcain.

A kis betegek, a nővérek és az orvosok is nagyon megörültek a sok színes mesekönyvnek. Végre jobban fog telni az idő a bezártságban! Még a nagyobbak is felkapták az ujjukat a telefonjukról és a levegőben felejtették, amikor meglátták, hogy mit hoztak a foglalkoztató terembe.

A könyvesboltos és a könyvtáros megbizonyosodván, hogy valóban nagy meglepetést és boldogságot okoztak az ajándékkal, megfogadták, hogy ezentúl minden évben fognak gyűjteni és adományozni.

Itt a vége, fuss el véle, aki nem hiszi, járjon utána:

http://www.szolnoktv.hu/hirek/?article_hid=39017

Szereplők:
Hetényi Géza Kórház Gyermekosztálya
Libri Könyvkereskedelmi Kft. Szolnoki Könyvesboltja
Verseghy Ferenc Könyvtár

A cikk megjelent: Kaptár, XXV. évf. 3. sz. p. 8.


Könyvtárat avattunk

2017. február 11-én átadtuk az olvasóknak a Verseghy Ferenc Könyvtár munkatársainak szakmai segítségével, illetve a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Könyvtári Szolgáltató Rendszer anyagi és szakmai támogatásával megújult a tiszainokai könyvtárat.

Hét éve jártam utoljára a tiszainokai könyvtárban, akkor a kis hely és a rossz körülmények ellenére is gyerekek voltak ott, akiken látszott, hogy otthon érzik magukat. Sokáig tartottam attól, hogy ha csökken a lakosságszám, akkor a könyvtárra is pusztulás vár. Sajnáltam a gyerekeket, akik anyagi okokból nem juthatnak korszerű könyvtári ellátáshoz. Aztán 2013-ban létrejött az együttműködés a falu és a megyei könyvtár között, és lassan elkezdődött az átalakulás, majd eljutottunk a teljes megújításhoz.

A terek átalakítását, festését az önkormányzat vállalta, a bútorokat, kiegészítőket pedig KSZR támogatásból a megyei könyvtár finanszírozta. Farkas Erzsébet a megyei könyvtár módszertani munkatársainak távsegítségével, de mégis egyedül varázsolta széppé ezt a helyet, és viseli gondját, mint egy igazi könyvtáros.

A megnyitó napján nagy volt a nyüzsgés a településen, megtelt a nagyterem, mindenki kíváncsian várta, milyen is lett a „falu új nappalija”. Az esemény fontosságát jelzi, hogy az átadó ünnepségre eljött Berecz Zsolt, a Jász-Nagykun Szolnok Megyei Közgyűlés alelnöke, illetve Boldog István országgyűlési képviselő is.

Az óvodások, iskolások verset mondtak, a Martfűi Damjanich János Szakképző Iskola diákjai zenés-táncos, verses műsorral készültek.

A nemzeti színű szalag átvágásakor tele volt a kis könyvtár a vendégekkel, öröm volt nézni a gyerekeket, ahogy birtokba vették a számunkra kialakított baglyos szőnyeges sarkot, dédelgetve a megnyitón kapott Könyvtármacit.

Dr. Fodor Péter, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatója írta, egy amerikai közkönyvtáros szavait idézve, hogy „A feladatunk annak biztosítása, hogy senki ne menjen el úgy a könyvtárból, hogy ne vigyen magával valamit a kezében, a fejében vagy a szívében – legyen az egy könyv, egy információ vagy egy kellemes érzés.”

Biztos vagyok abban, hogy a megnyitóról mindenki hazavitt valamit. Én a bizonyosságot, hogy Inokán a könyvtár, a kultúra, a közösség megmarad, sőt folyamatosan fejlődik.

A cikk megjelent: Kaptár, XXVI. évf. 1. sz. p. 7.


Ott, ahol még sosem volt…

2017. június 14-én délután szokatlan nyüzsgés volt Hunyadfalván az Árpád úton. A könyvtár a hónapokig tartó munkálatok után végre újra kinyitott, a falu apraja-nagyja ott gyülekezett, hogy végre lássák a végeredményt.

Az önkormányzat által megszépített épületbe a Nemzeti Kulturális Alap és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer anyagi és szakmai támogatásával új bútorok, eszközök, dokumentumok kerültek. A gyerekeket játszósarkot, a felnőtteket olvasófoteleket vehettek birtokba.

Polgármester asszony megnyitó beszédében elhangzott szavai megerősítették, hogy a megyei könyvtár, illetve a KSZR nélkül, a falu saját erejéből erre nem lett volna képes.

A mindössze 5,3 km2 nagyságú településen mintegy 214 fő lakik, a könyvtár az egyetlen hely, ahol a totyogó kisgyermektől kezdve az érettségiző kamaszon keresztül az idős nénikig mindenki megtalálja a maga örömét.

A megnyitón Sás Károly, a Csillaghúr könyvek szerzője, zeneszerző tartott kicsiknek és nagyoknak felejthetetlen élményű interaktív műsort.

Az előadás után a gyerekek még sokáig „fogva tartották” a művész urat, eszközeit, bábjait csodálva. A felnőttek is maradtak, kényelmesen eszegettek, beszélgettek. A kamaszok újra kisgyerekké váltak, amikor az óriási plüss könyvtármacit megkaparintották. Ölelgették, pózoltak, fotózkodtak vele, sőt azonnal posztolták is a közösségi oldalon.

Kollégáimmal a háttérből jóleső érzéssel figyeltük ezt a nyüzsgést.  Látszott, a lakosok otthon érzik magukat a könyvtárban, nem csak az ünnepség, a vendégek kedvéért jöttek el. A csillogó gyerekszemek, beszélgető, kacagó felnőttek láttán ismét megerősödött bennünk az érzés, hogy van értelme a munkánknak, igazi értéket hoztunk létre.

A cikk megjelent: Kaptár, XXVI. évf. 2. sz. p. 10.


Egy csöppnyi Skandinávia

Nagy izgalommal vártam, hogy végre láthassam a megújult Rákócziújfalui Könyvtár és Információs Közösségi Teret.

A Nemzeti Kulturális Alaptól nyert 2.204.775 Ft támogatásból teljesen modern stílusban rendezték be a könyvtárat. A svéd, illetve a dán üzletláncokból szerezték be a bútorokat, kiegészítőket. A pályázati forrást a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer állami támogatásából egészítette ki a Verseghy Ferenc Könyvtár.

Amikor 2017. október 19-én beléptem a könyvtárba, ott szinte olyan kép fogadott, amit legutóbb májusban, a dániai utazásomkor láttam. Modern bútorok, merész színválasztás, letisztult könyvállomány. Így lehetne leginkább összefoglalni a benyomásokat.

A megnyitóra érkező, korábban rendszeres olvasók ámulatát öröm volt nézni. Szinte félve ültek rá a vadonatúj székekre, a gyerekeket is biztatni kellett, hogy nyugodtan heveredjenek le a babzsákokra, azért vannak. A legapróbbakat saját birodalom várta, színes kis asztalokkal, székekkel, alacsony polcokkal, nekik való új mesekönyvekkel.

Az anyagi forrás önmagában nem lett volna elég, hangsúlyozta Bartus Gábor intézményvezető a beszédében. Kellett hozzá a település közösségének összefogása is, akik sokszor önkéntes munkában, szabadidejükben dolgoztak, hogy megszépüljön a hely.

Az ünnepségen Dr. Bene Ildikó országgyűlési képviselő – aki maga is aktív könyvtárlátogató -, szívből jövően beszélt az olvasás értékéről. A gyerekekkel közös esti mese olvasása meghitt családi percei alapozzák meg a későbbi olvasni szerető, iskolában könnyebben tanuló fiatalt, a majdani sikeres felnőttet.

Egymástól függetlenül szinte ugyanazokkal a gondolatokkal készültünk az megnyitóra. Képviselő asszony szavaira rímelt az általam kiválasztott Müller Péter idézet:

„Olvasni nem azért érdemes, hogy műveltek, hanem hogy gazdagok legyünk. Egyetlen életünkben sok életet élhetünk. Megtapasztalhatjuk, mi a hatalom, a bukás, a magány, a születés és a halál; egy férfinak milyen nőnek lenni, és fordítva, egy nő átélheti a férfilélek titkos érzéseit és gondolatait. Láthatod, hányféle hiedelem mozgathat egy embert, leleplezheted hazugságaidat, és fölfedezheted a saját életed értelmét.”

Idén ezt volt a negyedik település, ahol részem lehetett ebben a felemelő élményben. Leírhatatlan érzés látni, ahogy egy kis alföldi községben a XXI. századi Európához méltó színvonalú könyvtári szolgáltatáshoz jutnak a lakosok.

Kollégáimmal folyamatosan azon dolgozunk, hogy ezt a számot tovább növeljük, hiszen egy megújult, tiszta környezetbe, új bútorok és könyvek közé szívesebben jönnek be az emberek. A sok pakolásnak, selejtezésnek, szervezésnek idénre még nincs vége, hamarosan egy újabb kistelepülés gyermekeinek okozhatunk örömet egy óriási Könyvtármacival.

A cikk megjelent: Kaptár, XXVI. évf. 3. sz. p. 1-2.


Mosolyogj, ez Ünnep!

Beszámoló a 87. Ünnepi Könyvhét és 15. Gyermekkönyvnapok szolnoki eseményeiről

 

Különleges szélforgók lepték el Szolnokot június 9-11 között. Ekkor zajlott a 87. Ünnepi Könyvhét és 15. Gyermekkönyvnapok rendezvénysorozat.

A bordó – fehér, verseghys Szélforgó a téren– libris szélforgók ötletét az az új együttműködési megállapodás adta, ami a Libri Könyvkereskedelmi Kft. és a Verseghy Ferenc Könyvtár között jött létre, az olvasás népszerűsítéséért. „A könyv a közös szenvedélyünk”, hirdették a szintén erre az alkalomra készíttetett színes szilikon karkötők is. Minden kedves résztvevőt megajándékoztunk ezzel, ha kitöltötte a könyves totót a Kossuth téren a könyvtári sátornál. Az idén először nem a Damjanich János Múzeum udvarában volt a könyvárusítás és a program sorozat, hanem kint a rendezvénytéren. Műfűvel, babzsák fotelokkal, napernyőkkel tettük kellemessé a családok ott tartózkodását.

Látogatókban nem volt hiány, összesen több mint 1200 felnőtt és gyermek vett részt a rendezvényeken. A hagyományos író-olvasó találkozók, könyvbemutatók, mesezenekari koncert, mesemondás mellett szabadtéri családi ügyességi játékok, kézműves foglalkozás, arcfestés, valódi lovagi bemutató színesítette a könyves ünnepet a városban. Vendégeink voltak: Lázár Balázs, Jandácsik Pál, Bistey András, Bernáth József, Bán Mór, Szele György, Mechler Anna, Kemény Zsófi.

Gyermekkönyvgyűjtési akciót is rendeztünk, egész héten vártuk a felajánlásokat használt, de még jó állapotú könyvekből. Aki adott, kapott egy 20 %-os vásárlási kupont. Az összegyűjtött könyveket a Hetényi Géza Kórház Gyermekosztályának fogjuk eljuttatni. Az ajándékok átadásáról, a gyermekek öröméről a következő alkalommal adok hírt. A megyei megnyitóra hagyományosan idén is az országos megnyitó előtti napon, június 8-án került sor, ezúttal egy KSZR-es könyvtárban, Jánoshidán. A településen színvonalas szakmai program és kiváló vendéglátás várta a megye településeiről érkező kollégákat, illetve az érdeklődő helyi lakosokat. Az iskolások vidám műsora után Péterfi Rita megyei hálózati vezető (Pest Megyei Könyvtár), olvasásszociológus inspiráló prezentációja következett: Gyakorlati példák az olvasásfejlesztésre itthon és külföldön címmel. Köszönet illeti a könyvtár és a faluház minden munkatársát, valamint a Területi Szolgálat könyvtárosait, hogy hozzájárultak ahhoz, hogy mind a 29 vendég jól érezze magát.

Ezen a pár napon valóban a könyveké volt a főszerep a városban. Ahhoz, hogy ezt elérjük, szükség volt az intézmény minden munkatársának összefogására. Ezúton is köszönöm még egyszer a közreműködést mindenkinek. Azoknak, akik részt vettek a kreatív anyagok elkészítésében, azoknak, akik kint a sátorban, a téren izzadtak, azoknak, akik bent a könyvtárban tartották a frontot, és kiszolgálták a könyvtárlátogatókat, azoknak, akik gondoskodtak a meghívott vendégeink kényelméről, azoknak, akik ki-és bepakoltak a sátorba, azoknak, akik mindezt dokumentálták. És nem utolsósorban köszönet az égieknek, hogy az időjárás kegyes volt hozzánk, három napig kitartott és csak azután jött a vihar, hogy az utolsó könyv és technikai eszköz is biztonságban volt. Sajnos, ez a szombati ügyeletes csapatról nem mondható el, alaposan eláztunk.  🙂


 

A cikk megjelent: Kaptár, XXV. évf. 2. sz. p. 19-20.


Könyv = Élet

Néhány gondolat az olvasásról

A témát akkor gondoltam át, amikor előadást kellett tartanom egy nyugdíjas klubban az olvasás időskori szerepéről. Arról, hogy mennyire babaolvasfontos szerepet játszanak a könyvek elménk frissen tartásában. Hozzáértő, kritikus közönségem (nyugdíjas pedagógusok) végig aktív és érdeklődő volt. Amikor kedvenc olvasmányélményeikről kérdeztem őket, sokan emlékeztek még arra is, hogy mi volt az első könyv, újság, amit kiolvastak. Az idő előrehaladtával teljesen feloldódtak, egymás szavába vágva mesélték a történeteket. Ez azt erősítette meg, ami a téma egyik fő mondanivalója: a könyvek megnyitják a szíveket és közelebb hozzák az embereket egymáshoz. Az alábbiakban a szöveges változatot közlöm, amiből a képes prezentációt készítettem el.

Nagyon örültem a felkérésnek, mert ez a szívemhez közel álló téma. El sem tudnám képzelni az életemet könyvek, olvasás nélkül, olyannyira, hogy napjaimat már 15 éve könyvek között élem, hivatásomul a könyvtárosságot választottam. A XXI. században, az internet és az elektronikus könyvek korában a szakmánk átalakult, ma már főleg az információn, és nem hordozóján van a hangsúly. Manapság sokan gondolják, hogy a könyveknek leáldozott, az emberek már nem olvasnak. Valóban igaz, kutatások támasztják alá, hogy kevesebb könyvet veszünk kézbe, de az internet korában elképzelhetetlen, hogy valaki ne olvasson, hiszen szöveg alapú a digitális tartalmak nagy része. Vannak, akik az interneten filmeket, videókat néznek, de ők valószínűleg egyébként is a tévézők, és nem az olvasók táborát erősítették.

Gondolom, mindenki egyetért azzal a kijelentéssel, hogy olvasni jó, olvasni kell, hiszen Önök még ahhoz a generációhoz tartoznak, akik olvasott meséken, és nem a tévén nőttek fel. De mi az olvasás? Miért jó az agynak, és miért jó a lelkünknek? Mit tehetünk azért, hogy gyermekeinknek, unokáinknak egy életre szóló pluszt adjunk, egy olyan eszközt, ami segít nekik szembenézni az élet kihívásaival? Erről lesz most szó.

Mi a könyv?

„Szöveghordozó eszköz. Elődjei között volt (agyag) tábla, tekercs… Az eszköz változik, a szövegrögzítés és az olvasás marad (amióta és) ameddig az ember a nyelvet használó, beszélő lény. A könyv “eltűnése”, a digitalizált világ fantasztikus eszközeinek megjelenése és használata nem az olvasás – nem a lényeg! – trónfosztását jelenti. Ellenkezőleg. Épp csak manapság már a “hány könyvet olvastál?” kérdésre kapott válasz nem releváns, hiszen megeshet, hogy egyetlen könyv kézbevétele nélkül is nagyon sokat (szépirodalmi műveket, szakmai tanulmányokat, különféle szövegeket) olvasott a megkérdezett. Az eszközök olykor mennek (megszűnhet a “könyvközpontúság”), de az olvasás marad.” (Szávai Ilona: Ki szorul védelemre? p. 6. In.: Az olvasás védelmében. Olvasáskutatási tanulmányok., Pont Kiadó, Bp., 2010. Összeáll., és szerk.: Szávai Ilona p. 5-11.)

Az olvasás többféleképpen, és sokféle hatás alatt változtat az agy működésén. Az olvasásban résztvevő agyi területek funkciói az olvasási tapasztalattal együtt élesednek, specializálódnak, és közben át is alakulnak. Agyunk működése változik az olvasástanuláskor, s később is, sőt, kimutathatóak bizonyos szerkezeti változások is. Az agykutatók számára ma már magától értendő tény, hogy a tárgyi tudás, a tapasztalatok, s a világra vonatkozó tudásunk együtt jár az agy mikro- és makroszintű működési és szerkezeti átalakulásával. Az olvasás technikájában “szakértővé váló” agyban bármely írott szöveg olvasásakor a kivitelező funkciókkal együtt érvényesül minden, amit a világról, s benne magunkról tapasztaltunk, tanultunk, emlékezetünkben tárolunk, tudunk. Az olvasás könnyedségének záloga körülbelül 18-20 agykérgi területnek az ép működése. Az olvasás agyi feltételeit – előhuzalozott, a változásokra alkalmas területek és komplex hálózatok formájában – biztosítja a fejlődés genetikai programja. (Csépe Valéria: Csak az ember olvas – de hogyan? In.: Az olvasás védelmében. Olvasáskutatási tanulmányok., Pont Kiadó, Bp., 2010. Összeáll., és szerk.: Szávai Ilona p. 13-25.)

Mi történik közben a lélekben?

Az a jó olvasó, akinek az olvasás örömöt, élvezetet okoz, mert át tudja élni a hősök sorsát, azonosulni tud velük, ez megmozgatja, felidézi érzelmeit, és ebben az érzelmileg megragadott állapotban tágul a világról való tudása és önmagáról való tudása is. Ha a jó olvasó egy jól leírt futásról olvas, akkor lábikrájába több vér áramlik és a testi állapotok ilyen és ehhez hasonló változásai tovább mélyítik az érzelmi azonosulás lehetőségét. Talán ezért is olyan sikeres manapság a Szürke ötven árnyalata. Tudjuk, hogy azok a felnőttek, kamaszok, akik jó olvasók, sikeresebben dolgozzák fel konfliktusaikat, bajaikat, sokkal kevésbé vannak kiszolgáltatva lelki (és testi) megbetegedéseknek vagy netán személyiségüket roncsoló ön – és közveszélyes sodródásnak. Az olvasás – ha élvezetet okoz – segít élni. Átélni és túlélni is. (Vekerdy Tamás: A meséléstől az olvasásig. In.: Az olvasás védelmében. Olvasáskutatási tanulmányok., Pont Kiadó, Bp., 2010. Összeáll., és szerk.: Szávai Ilona. p.27-39.)

Kutatások bizonyítják az olvasás előnyeit Az íráskészség gyakorlása és az olvasás megvédheti az agyat az öregkori mentális betegségektől. A demencia kialakulása pedig késleltethető, vagy meg is előzhető életmódbeli tényezőkkel, mint az egészséges étrend és a testmozgás. Egy amerikai tanulmányba 294 fő, 55 év feletti embert vontak be, akiknek évente tesztekkel vizsgálták a mentális és gondolkodási képességét. A kutatás során a megkérdezetteknek arra is választ kellett adniuk, hogy gyermekkorban, serdülőkorban, középkorúként, valamint a vizsgálat időpontjában olvastak-e könyveket, vagy végeztek-e egyéb mentális képességet fenntartó tevékenységet. A résztvevők agyát haláluk után megvizsgálták, hogy volt-e valamilyen sérülés, vagy egyéb jele a demenciának. Minden tényezőt összevetve megállapították, hogy akik egy életen át aktív agyi tevékenységet végeztek, azoknál 15%-al kisebb volt a kockázat a demencia kialakulására. (http://centrumlab.hu/az-agyi-aktivitastavoltarthatja-a-demenciat Letöltés dátuma:2016.01.22.)

Fejlesztési lehetőségek

Az irodalomterápiás foglalkozás fejlesztő hatású, és segítséget nyújt mind a lelki, mind a szellemi egészség fenntartásában. A módszer a különböző demenciák (így az Alzheimer kór) megelőzésében is sikeresen alkalmazható. Az elmúlt 5-10 évben publikált nemzetközi vizsgálatok igazolják, hogy az olvasás és írás jelentősen csökkenti a demencia kialakulásának esélyét. Nem csupán a megelőzésben, a rehabilitációban is hasznosítható a költészet jótékony hatása demens páciensek életminőségének javítására. (http://www.irodalomterapia.hu/idosekkorosztalya.php Letöltés dátuma: 2016.01.22.)

Kik olvasnak?

A demográfiai adatokat vizsgálva megállapítható, hogy a két nem közül inkább a nők, a korosztályokat tekintve inkább a fiatalok és az iskolázottabbak azok, akik olvasnak. Érdekes jelenség, hogy egy családban a szülők közül jellemzően az anyának a kulturális igényszintje, iskolázottsága és a könyvekhez való viszonya határozza meg a gyerekek olvasási szokásait. Az is ismert tény, hogy ha a népesség egészét vizsgáljuk, a valamilyen képzésben, oktatásban részt vevők teszik ki az olvasók többségét, tehát az iskola számít mind a mai napig – az olvasás szempontjából – a legjelentősebb motiváló erőnek. Magyarországon az olvasási gyakoriságot jelentős mértékben befolyásolja az, hogy a kérdezett a települési létra mely fokán álló településen él; ugyanis egyenes arányban növekszik az olvasási gyakoriság mértéke a település méretével.

Olvasás és műveltség

A műveltség megszerzéséhez nélkülözhetetlen az írásos kultúra ismerete is, az olvasás készségszintű művelése. Amióta a nyomtatás, a könyvek sokszorosítása Európában elterjedt, az ismeretek átadásának alapvető eszköze a könyv lett. A 21. század elején mind kevesebben vannak azok, akik ún. klasszikus műveltséggel rendelkeznek. Ebben biztosan szerepe van a mindennapjainkból mindinkább kiszoruló olvasásnak. Összefüggést mutat az olvasási gyakoriság és bizonyos értékek választása. S hogy melyek ezek? A nyitottság, a kreativitás és a tolerancia. Vagyis azok az emberek, akik gyakrabban és többet olvasnak, inkább részesítik az előbb felsoroltakat előnyben. A kérdés csupán az, hogy mi az ok és mi az okozat? Azok olvasnak-e többet, aki ezen tulajdonságokkal rendelkeznek, vagy éppen fordítva? Vagy egy egymást erősítő, erős kölcsönhatásban lévő folyamatról van szó? S legvégül: mi magunk milyen társadalomban szeretnénk élni? Szükségét érezzük-e ezen értékek létének? Életvezetésünkkel, mindennapi döntéseinkkel valamiféle választ mindannyian adunk ezen kérdésekre.(http://www.peterfirita.hu/index.php/publikaciok/2- uncategorised/51-intelligencia-es-vagy-muveltsegolvasasi-szokasok-magyarorszagon-azezredfordulon Letöltés dátuma: 2016. 01.22.)

Mit tehetünk unokáinkért?

„Történeteket hallgatni és történeteket mesélni… – ha ehhez értünk, és erre gyerekünket is rávezettük, biztosak lehetünk benne, hogy könnyebbé tettük számára, hogy az életet megértse és elviselje.”(Vekerdy Tamás)

Olvassunk…

hogy lássa a gyerek, az unoka! Olvassunk mesét, mondókát. Ezzel tudunk nekik leginkább életre szóló pluszt adni. A szülőknek ugyanis sajnos egyre gyakrabban pont erre nincs ideje: a mesére. Újabban többször hallom, hogy még kisiskolásoknak is felolvassa a szülő a kötelező olvasmányokat. Mert így legalább megismeri a könyvet, nem filmen nézi. Mit olvassunk? Nagyobb unokákat is le tudunk úgy kötni, hogy a számukra érdekes könyvet olvasunk fel nekik. Olvassunk például Harry Pottert, vagy tinilányos, akár vámpíros történeteket. Miért? Maradandó élményt nyújtunk nekik ezzel! Nagy esély van rá, hogy annyira magával ragadja őket a történet, hogy ha hazamennek, akkor önállóan tovább folytatják az olvasást. Kerüljük: Manapság dokumentum-könyveket divat olvasni (holott ezek csak a valóság felszínét ragadják meg a regényhez képest), és e divatot követve gyerekeink kezébe is ismeretterjesztő könyveket adunk. Ha ez a típus a művészet helyébe lép, jósolható, hogy a nehezen leküzdhető ifjúkori zavarok, krízisek megoldhatatlannak látszó helyzetek száma nőni fog. (Vekerdy Tamás: A meséléstől az olvasásig Pont Kiadó, Bp., 2010.)

Mi a legemlékezetesebb olvasásélményünk?

Szinte hihetetlen, de már több mint négy évtizede ezt a listát Gárdonyi vezeti az Egri csillagokkal. Az olvasásvizsgálatoknak talán ez az egyetlen pontja, ahol nem tapasztalható változás.

Mikor?

Bárhol, bármikor! Életem legnehezebb periódusain, vagy legunalmasabb óráin is az olvasás segített át. Orvosi várótermekben, utazás során, álmatlan éjszakákon, amikor nincs kihez szólni, hosszú délutánokon, amikor várjuk, hogy a gyerekek meglátogassanak… A sor végtelen! Ha nincs lehetőségünk elmerülni egy regény rejtelmeiben, akkor olvassunk novellákat, rövid történeteket, akár újságcikkeket. Vegyük elő a klasszikus Örkény-Egyperceseket!

Miből?

Ingyen, a könyvtárból! A beiratkozás 70 év felett ingyenes! Több százezer könyv várja, hogy elolvassák. A könyvtárosok pedig szívesen segítenek abban, hogy ízlésüknek megfelelő olvasnivalót találjanak. Előadásomat egyik kedvenc íróm, Örkény István örök igazságával zárom:

„A könyv az valami egészen csodálatos, furcsa jelensége a világnak. Egyszerre tud lenni a barátunk, a vigaszunk, a tanítónk, a társunk és a szórakoztatónk. Nincs még egy dolog a világon, ami ilyen sokra képes. És voltaképpen a könyvnek a sokoldalúsága, az a mindenhatósága volna az, amire rá kellene ébreszteni a fiatalokat, amire kíváncsivá kellene őket tenni, és amerre el kellene őket indítani, hogy egy életen át soha ne veszítsék el ezt a társat.”


 

A cikk megjelent: Kaptár, XXV. évf. 2016. 1. sz. p. 2-5. 


Boldogság

– Te még fel sem öltöztél?

Forrás: http://www.freeimages.com/photo/nana-1546961
Forrás: http://www.freeimages.com/photo/nana-1546961

Lenke néni ijedten rezzent össze a hintaszékben, amikor öreg lakótársa, Gizi bekiabált a szobája ajtaján.
– Menj csak nyugodtan, nekem nincs kedvem – Lenke fázósan összehúzta magán kopott pongyoláját és visszafordult az ablak felé.
Gizi megütközve nézett barátnőjére:
– Mi van veled Lenke? Rád sem ismerek! Erre a délutánra várunk hónapok óta, most meg teljesen közönyös vagy.
– Semmi baj, csak fáradt vagyok, rosszul aludtam az éjjel. Most meg fáj a hátam is megint, a botommal is alig tudok elmenni a fürdőszobáig. Nem akarok a terhedre lenni, menj egyedül!
– Kocsis Lenke, ezt nem veszem be! Hatvan éve ismerlek, velem nem eteted meg, hogy a hátfájás tart vissza ettől a verses estétől. Ki vele, mi az igazság?

Az alacsony, kontyos néni egy darabig konokul hallgatott, de végül megadta magát.
– Tudod, átgondoltam az életemet, és rájöttem, hogy teljesen hiába éltem.
– Na, ne viccelj! Te? – kerekedett el Gizi szeme az aranykeretes szemüveg mögött. – Ötven évig tanítottál, több ezer gyerek köszönheti neked, hogy megtanult írni-olvasni. Versenyeket nyertek, jó állásuk lett. Később pedig az iskola, amit vezettél a megye legjobbja lett. Csodájára jártak a többi megyéből is, hogy mi a titok.
– Nem volt abban semmi titok! Csak szerettem a munkámat. Ennyi volt az egész.
– Nem igaz, Lenke, Te magad voltál a titok. Amikor elmentél nyugdíjba, néhány év múlva hanyatlásnak indult a szeretettel felépített gyermekbirodalmad. Pedig az utódod, Péter is látástól vakulásig dolgozik.
– Na igen, az utód. Látod, hiába volt minden, tíz év eltelt, és senki nem emlékszik rám. Már nem keresnek, nem kérdeznek, még a telefont sem emelik fel. Idén már a karácsonyi üdvözlőlap is elmaradt. Elfelejtettek – sóhajtotta könnybe lábadt szemmel.
A másik egyszerre megértette a hetek óta tartó fura levertséget, ami egyre jobban hatalmába kerítette Lenkét. Őt idén senki nem látogatta meg az öregotthonban. Családja nem volt, így nem szokott senkihez elutazni az ünnepek alatt, de mindig voltak vendégei. Az öreg barátnő nem gondolta, hogy Lenkének ilyen problémái lennének, hiszen rendkívül aktív nyugdíjasok voltak, ők szervezték az Ezüst szív lakópark kulturális életét.
A mai este is az ő érdemük, hónapokig szervezték Kelemen Klementina művésznő fellépését, mert a híres költőnő ritkán vállalt felolvasóesteket.
Gizi tudta, hogy segítenie kell barátnőjének kimászni ebből az állapotból, de most muszáj volt véget vetnie a beszélgetésnek.
– Gyerünk Lenke, kapd össze magad, elég a siránkozásból! Felőlem holnap búslakodhatsz tovább, én pedig vigasztallak, de most fel kell öltöznöd, harminc embert trombitáltunk össze, nem okozhatunk csalódást.
– Mindig is egy erőszakos perszóna voltál – nevette el magát az ősz hajú hölgy napok óta először.

Gyorsan felöltözött, és elindultak a nagyterembe, hogy utoljára ellenőrizzenek minden apró részletet. Már nyoma sem volt a hátfájásnak.
A művésznő pontos volt, felolvasást egy beszélgetéssel kezdték. Kelemen Klementina elárulta, hogy azért mondott szívesen igent a meghívásra, mert közvetve ő is innen származik, édesapja a szomszéd faluban született, és nőtt fel, csak később költözött a fővárosba.
Az öregotthon lakói rögtön a szívükbe zárták a költőnőt, és kíváncsian várták a verseket. Eddig sokan Gizi és Lenke hóbortjának tartották ezt a versestet, ilyen korábban itt nem volt. A hallgatóság azonban nem csalódott, szépen szállt a szó a feldíszített nagyteremben. A rímek csodálatos világa mindenkit elvarázsolt.
Lenke néni egyre nagyobb érdeklődéssel vizsgálta a vendéget. Határozottan emlékeztette valakire. Végül az utolsó versnél eszébe jutott egy név. Alig várta, hogy a véget érjen a műsor és beszélhessen a fiatal nővel.

– Csodálatos volt az előadás! Köszönjük a Ház nevében! – adta át a három szál rózsából álló csokrot. – Ne haragudjon, hogy megkérdezem, de maga nem Kelemen Ferenc lánya?
– De igen – mosolyodott el őszintén Klementina.
– Adja át neki üdvözletemet, én voltam a magyartanára az elemi iskolában.
– Maga a Lenke néni? – kerekedett el a művésznő szeme. – Apu sokat emlegette, főleg, amikor az olvasást és az írást gyakoroltuk. Ő tanított meg a szavak szeretetére, miatta kezdtem el verseket írni – Klementina hosszan ölelte az idős tanítót.
– Apu nagyon fog örülni, ha elmondom neki, kivel találkoztam.
Az este lassan ért véget, a művész és a vendégek még hosszan beszélgettek, így tíz óra is elmúlt, mire Lenke néni ágyba került.
– Mégis volt értelme! – sóhajtott fel, majd boldogan elszenderedett.

 


Ez a történet a Minerva Capitoliuma online magazin februári számában jelent meg.  Ott még több történetet találsz írótársaim tollából. Ha szeretnéd elolvasni, kérd te is az ingyenes online magazint!

Katt ide: >>>> http://www.minervacapitoliuma.hu/itt-kerd-el/ <<<<

 

 


Hűség

rózsa
Forrás:http://www.freeimages.com/photo/rose-1514352

Akkor fogott először gyanút, amikor férje szóvá tette a lyukas alsónadrágot. Házasságuk hét éve alatt ez egyszer sem fordult elő, pedig Magdinak a varrás sosem volt az erőssége. Apró lyukakkal nem foglalkozott, ha pedig valami nagyon elszakadt, úgy volt vele, elég keményen dolgoznak, keresnek annyit, hogy megengedhessék maguknak, hogy újat vegyenek.

Azon a rohanós reggelen, amikor Péter kiakadt a hibás alsóneműn, egy pillanatra megütközött rajta, de elkönyvelte annak, hogy férje biztos fáradt, azért ilyen morgós. Az utóbbi időben ugyanis nagyon felszaporodott a munkája, minden megrendelést elvállalt.
Szó nélkül fogta a gatyát, és a kukába dobta, ezzel eltüntetve a bántó gondolatot is.
A következő pár napban minden a megszokott mederben ment tovább. Vagyis majdnem. Magdi azt vette észre magán, hogy egyre többet foglalkozik Péterrel. Feltűnt neki, hogy sűrűbben borotválkozik, mint korábban, pedig eddig a rohanós munkanapokon nem törődött különösebben a külsejével. Csak felkapta a melósruháját és az ebédjét, és már rohant is. Néha magával vitte a fiúkat is az oviba, de az utóbbi időben ezek az alkalmak egyre ritkábbak voltak.
– Korán kezdek – mondta. – Ma nem érek rá elvinni a gyerekeket.
– Oké, akkor majd elhozod – hagyta annyiban az asszony.
– Nem, sajnos nem megy, sötétedésig dolgozom, hogy mielőbb befejezzem ezt a házat.
Magdi mérges lett, odavágta az ételes dobozt az asztalra.
– De jó! Akkor megint nekem kell éjfélig túlórázni itthon, miután lefeküdtek a srácok.
– Bocs – mondta a férfi, és kifordult az ajtón, anélkül, hogy ránézett volna.
Magdi csak bámulta a csukott ajtót, majd sóhajtva elindult ébreszteni a gyerekeket. A fürdőszoba előtt elhaladva megérezte az illatot. Bement, beleszimatolt a levegőbe, és a kád szélére rogyott. Egyszerre világossá vált minden. Péter soha nem használta ezt a dezodort, ha munkába ment. Ezt csak akkor, ha valahová mentek szórakozni, vagy kimozdultak itthonról.
– Péternek nője van! – zokogta kolléganőjének az irodában. Mi a fenét csináljak?
– Biztos, hogy így van? – kérdezte Kinga.
– Igen – vágta rá gyorsan, és elsorolta az eseményeket az alsónadrágtól a dezodorig.
Kinga egyre jobban ráncolta a homlokát:
– Fogadj magánnyomozót! Ki kell deríteni, mi folyik itt!
Magdit meggyőzte a Kingából áradó határozottság. Ha valaki tudja, mit kell tenni, akkor az az idős barátnője, akinek a maga hatvan évével és négy férjével elég tapasztalata van.
– Oké – bólintott, mire Kinga már hívta is a Fox iroda elmentett telefonszámát.

A nyomozó egy hetet kért, és ígérte, hogy ennyi idő alatt szállítja a bizonyítékokat.

A gyötrelmes napokban az asszony próbált természetesen viselkedni, de minden pillanatában rettegett. Nézte a férjét, ahogy zuhanyozik, keresve testén is az áruló jeleket. Ahogy lopva vizsgálta, elámult rajta, milyen kisportolt még mindig Péter. Eszébe jutott, hogy már hetek óta nem voltak együtt. Nem csoda, gondolta, ahogy végignézett saját, a szülések után kissé megereszkedett testén.

A nyomozó délben érkezett az irodába, kezében egy táblagéppel. Magdi kínjában hangosan felnevetett.
– Van valami probléma? – kérdezte zavartan a férfi.
– Semmi, csak azt hittem, valami vastag paksamétát hoz tele fényképekkel, ahogy a filmeken.
– Az már a múlt – mosolyodott el a nyomozó is, feloldva a feszültséget. – Minden elfér ezen a masinán – mondta, és az ujjaival gyorsan előhívta a mappát.
Magdi látta a férjét, ahogy munka után bemegy egy virágboltba. Utána egy szállodában, ahol a recepciónál áll. A következő fényképen egy étteremben van, szorosan egy szőke mellett ülve lapozgatnak valamit.  A férje az étlapra bök, a csinos nő nevet, kivilágítanak hófehér fogai a képről.
– Elég! – kiáltott Magdi. – Nem akarok több képet látni. Ki ez a nő?
– Még nem tudom.
– Akkor mit tud? – förmedt a férfira.
– Azt, hogy ma estére foglalta le a 123-as szobát a szállodában.
– Köszönöm, majd jelentkezem. Mivel tartozom?

Szemrebbenés nélkül kifizette a magas összeget.

Egy darabig magába roskadva ült, agyában lázasan kergették egymást a gondolatok: Ma este, ma este… Tudom, hogy van valami ma este. Csütörtök van, ilyenkor szoktunk összeülni a csajokkal, Petinek meg focija van a haverokkal, az anyja vigyáz a gyerekekre. Ez egy évek óta biztos program.
Zokogni kezdett. Az a nő biztos sokat jelent neki, ha kihagyja a focit. Amióta ismeri, csak azokban a hetekben mulasztotta el, amikor Áron és András megszületett.

– Nem! – csapott az asztalra, nem hagyom, hogy elvegye! Ennek véget kell vetni.
A telefonért nyúlt:
– Niki, bocs, ma este nem érek rá, közbejött valami… Igen, életbevágó. Majd elmesélem. Köszi! Szia!
– Kinga, tartsd a frontot légy szíves, megyek fodrászhoz, kozmetikushoz, vásárolni. Ha már kiállok szemtől szembe az ellenséggel, akkor induljunk egyenlő esélyekkel.

Este hétkor hevesen dobogó szívvel sétált be a szállodába, fel egyenesen a 123-as szobáig. Az ajtó előtt megállt, hallgatózott, de csak halk zene szűrődött ki. Amikor fülét az ajtóra tapasztotta, és próbálta kitalálni mi folyik odabent, észrevette, hogy az résnyire nyitva van. Óvatosan beljebb lépett, az előtérben félhomály uralkodott, csak a hálószobában égő gyertyák világították meg a padlót. Szíve elszorult, amikor meglátta a szőnyegen szétszórt szirmokat.

Péter csak egyetlen egyszer tette ezt meg, amikor neki vallott szerelmet, az első együtt töltött éjszakájukon. Vesztettem, gondolta. Itt nincsen keresnivalóm. A férjem másba szerelmes.
Nem érdekelte, ki a vetélytársa, nem akart megküzdeni vele. Látni sem akarta Pétert többé.
Már az ajtót nyitotta, amikor meghallotta férje hangját:
– Magdaléna, kérlek, ne menj el!
A nő megtorpant. Mikor szólította így őt a férfi?
A szálloda, a gyertyák, a rózsák… Úristen, hogy felejthettem el?

Követte a szirmokat a hálószobába. Az ágy közepén egy aranylánc feküdt, tízes számot formázó kristálymedállal.


 

Ez a történet a Minerva Capitoliuma online magazin januári számában jelent meg.  Ott még több történetet találsz írótársaim tollából. Ha szeretnéd elolvasni, kérd te is az ingyenes online magazint!

Katt ide: >>>> http://www.minervacapitoliuma.hu/itt-kerd-el/ <<<<


Érettségi

studying hard
Forrás:http://www.freeimages.com/photo/studying-hard-1192450

A lány matrózblúzban, fekete szoknyában ült az asztalnál, teljesen belemélyedve az előtte fekvő füzetbe. Keze remegett, ahogy lapozott. Az ablakok zárva voltak, de a teremben a kora délelőtti óra ellenére forróság uralkodott, a bent lévő tizenöt izguló fiatal gyorsan elhasználta a levegőt. A lány nem törődött a körülötte zajló eseményekkel, nem hallotta az élménybeszámolókat, nem állt be az esélylatolgatók közé.

Előre lógó, hosszú barna haja takarta arcát, így nem látszódott, hogy már régen nem a történelmet olvasta. Üres tekintettel bámulta a mondatokat, lelke a múltban járt. Már megint. Két hónapja nem telt el úgy nap, hogy ne gondolt volna Rá.

Nem tehetett róla, igazán megpróbált mindent, hogy a tanulásra koncentráljon. Olyan becsületesen kidolgozta az összes tételt, hogy szinte az egész osztály abból tanult. Mert addig, amíg olvasta, és írta az anyagot, nem tudott másra gondolni. Csak ő volt, a könyvek, meg a toll, és a színes filcek. Nagy figyelmet fordított arra, hogy szép, áttekinthető jegyzetei legyenek. A címet pirossal húzta alá, az alpontokat zölddel, az egyes bekezdéseket pedig sárgával. Néha használt még kék hullámvonalat is, a nyomaték kedvéért. Olyan szépen írt, mint még soha, hiszen volt ideje felkészülni a szóbelire, több mint egy hónap.

Elérkezett az utolsó hét, és rádöbbent, hogy semmit sem tud. Elővette a magyart, olvasni kezdte a tételeket, de figyelme hamar elkalandozott. Arra az áprilisi napra gondolt, amikor minden megváltozott. Akárhogy küzdött, néhány oldal elolvasása után a betűk helyén édesapja arca jelent meg. Az a betegségtől gyötört, lesoványodott arc, amit annyira gyűlölt. Becsukta szemét, és az álmaiba menekült, ahol apja még élettel teli és vidám volt.

Mosolyogva ébredt, de a házban uralkodó csend néhány perc után magához térítette. A naptárra nézett, és rátört a rettegés. Nincs több idő, holnap érettségi.

Amíg tudta, az apja mindig kikérdezte a leckét, nem volt lógás, csak akkor jöhettek át a barátnők, vagy mehetett el randira, ha felmondta, amit kellett. Természetesen mindketten tudták, hogy jóval több lecke van, mint amennyit bevallott, de mégis minden nap eljátszották a kislány kora óta megszokott rítust. Kiment a konyhába, vitte a füzetét, az apja a helyén ült, és újságot olvasott. Elé tette a füzetet, felült az asztalra, és elkezdte mondani. Az apja persze szándékosan megpróbálta összezavarni, de ritkán sikerült neki, így általában az egész nevetésbe torkollott. Ha valamit nem tudott még tökéletesen, akkor visszaküldte a szobába, hogy olvassa el még háromszor. Utána mehetett.

Nem is volt semmi probléma, az általánosban kitűnő tanuló volt, meg egy darabig a gimnáziumban is. Később tanulmányi eredménye édesapja állapotával párhuzamosan romlott. Negyedikben, a második félévben már sokat hiányzott, de a tanárok toleránsak voltak. Mindig szóltak, hogy mikor fog felelni, miből kell készülnie.

Most ott az ablak melletti padban ülve rádöbbent, hogy tényleg semmit nem tanult az elmúlt fél évben, csak azokat a leckéket tudta, amiből feleltették. Nem volt miért magolnia, senki nem mondatta fel vele az anyagot.

Pedig milyen jó lett volna az asztalon ülve átvenni az érettségi tételeket, gondolta.
Hirtelen felpattant a helyéről, felült az asztalra, nem törődve azzal, hogy szoknyája felgyűrődik. Becsukta szemét, és erősen koncentrált. Maga elé idézte apja szakállas arcát, majd suttogni kezdett:

Apu, kérlek, akárhol is vagy, segíts nekem! Megígérem, hogy majd elolvasom még háromszor, de most segíts! Adj egy jelet, ha itt vagy és vigyázol rám!

Az ajtó hangos csattanással becsapódott.
Köszönöm! – szakadt fel belőle az elmúlt hetek összes feszültsége.
Lopva letörölte könnyeit, és magabiztosan állt fel, amikor a nevét hallotta.


Ez a történet a Minerva Capitoliuma online magazin decemberi számában jelent meg.  Ott még több történetet találsz írótársaim tollából. Ha szeretnéd elolvasni, kérd te is az ingyenes online magazint!

Katt ide: >>>> http://www.minervacapitoliuma.hu/itt-kerd-el/ <<<<