2016. 10. 07. Egy hét telt el a kinevezésem óta.
Ma túl vagyok két tévé szereplésen: egy 20 perces beszélgetősön és egy rövid élő adáson, az országos tévében.
Lenyomtam a napot, és mivel volt végre egy szabad estém, egyeztettem egy sminkes barátnőmmel. Kértem, tanítson meg profin sminkelni, hogy a dolgoknak ezen a részén ne görcsöljek annyira.
Hát igen. A szöveggel, a mondanivalóval nincsen gond, azon kevesebb a para. Mindig azon aggódom, hogy elég jól nézek-e ki?
Amikor ezen a munkahelyen helyettesként kezdtem dolgozni, akkor alap volt, hogy nincs mit felvenni. Hosszú órákat csesztem el arra, hogy vásároljak néhány megfelelő ruhadarabot, arra az esetre, ha meg kell jelennem valahol. Sikerült is párat beszereznem, de kiderült, hogy kevés, mert volt olyan hét, hogy 3x is meg kellett jelenni. Mégsem vehettem fel ugyanazt a ruhát…
Végül meguntam, és szakértőhöz fordultam, egy kedves barátnőm butikjában segített ki a profi sylist eladó.
Na, ez az egyik, ami megkülönbözteti a férfi vezetőt a nőitől. A férfinak nem kell azon aggódni, mit vegyen fel. Fehér ing, zakó, fekete nadrág, egy-két jó farmer, pár nyakkendő, és kész. Nem vesz alkalomhoz illő táskákat és ahhoz passzoló cipőket, nem kell vagyonokat költenie kozmetikusra, körmösre és fodrászra sem.
Nem aggódik a ruhatárán és azon, hogy a szülés után felszedett pár kilót, és egy nem túl előnyös tokás fénykép jelent meg róla az újságban.
Az első hét rohanása után elhatároztam, hogy úgy, mint Roosevelt, heti egyszer mérleget fogok készíteni, mi az, amit máshogy – jobban – kellene csinálnom.
E heti tanulság: az újságtól nem csak a cikket, hanem a fotót is el kell kérni megjelenés előtti megtekintésre.