Egyszer volt, hol nem volt…

Az előző (2016. 2.) számban megjelent könyvheti beszámolóm lezárásához tartozom egy történettel. Íme:

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy könyvesbolt és egy könyvtár. Az ott dolgozók a könyvek szerelmesei voltak, tudták, hogy az olvasás milyen fontos ahhoz, hogy az emberek jobban érezzék magukat.

Elhatározták hát, hogy segítenek szomorú, beteg gyermekek napjait vidámabbá tenni. Összefogtak, és bevonva a város apraja-nagyját könyvgyűjtési akciót hirdettek a kórház kis betegeinek.

A nagy nyári könyves ünnep idején az emberek adakozók voltak, és száznegyven könyv gyűlt össze. Ezt még megtoldották a saját könyveskamrájuk mélyén lapuló olvasnivalókkal is, így százhatvan példány került a dobozokba. Az egész rakományt kocsira pakolták, és meg sem álltak a gyógyítókig.

Útjukat jó nagy hírverés kísérte, hiszen nem mindennapi esemény volt ez. Beszámolt róla az újság, két rádió, a helyi és az országos televízió is, az utóbbi élő adásban. Szó se róla, volt miről beszélni, csuda jól mutattak a könyvek az újonnan átadott gyermekosztály szép polcain.

A kis betegek, a nővérek és az orvosok is nagyon megörültek a sok színes mesekönyvnek. Végre jobban fog telni az idő a bezártságban! Még a nagyobbak is felkapták az ujjukat a telefonjukról és a levegőben felejtették, amikor meglátták, hogy mit hoztak a foglalkoztató terembe.

A könyvesboltos és a könyvtáros megbizonyosodván, hogy valóban nagy meglepetést és boldogságot okoztak az ajándékkal, megfogadták, hogy ezentúl minden évben fognak gyűjteni és adományozni.

Itt a vége, fuss el véle, aki nem hiszi, járjon utána:

http://www.szolnoktv.hu/hirek/?article_hid=39017

Szereplők:
Hetényi Géza Kórház Gyermekosztálya
Libri Könyvkereskedelmi Kft. Szolnoki Könyvesboltja
Verseghy Ferenc Könyvtár

A cikk megjelent: Kaptár, XXV. évf. 3. sz. p. 8.