Tekintet

tenger– Legalább a gyerekekre legyél tekintettel! – könyörgött a nő, miközben férje már a bőröndöket hordta ki az előszobába.

– Pont azt teszem – válaszolta a férfi, és ellépett a nő mellett.
Juli leroskadt az egyik bőröndre, arcát a kezébe temette. Vége, ennyi volt. Így ér véget egy tíz éves kapcsolat, egy nyolc éves házasság. Az előszobakövön, bőröndök tetején. Pont, ahogy kezdődött.
Milyen régen volt, amikor a szálloda előterében egymásba botlottunk. Nem figyeltem, mert éppen az anyámmal beszéltem telefonon, aki faggatott, hogy miért utaztam el egyedül. Biztos titkolok valakit. Annyira belemerültem a vitába, hogy nem vettem észre a bőröndöket az orrom előtt, átestem rajtuk, nagy puffanással értem földet. Tessék, ez vagyok én, gondoltam, a nyaralás legelső órájában leégetem magam. Most az egész szálloda rajtam röhög. Felnéztem és ott állt Ő, kezét felém nyújtotta.
Segíthetek?
Hangja mélysége végigborzongatta a gerincemet. Szívem majd kiugrott a helyéről, annyira hangosan zakatolt, azt hittem Ő is hallotta, olyan közel voltunk egymáshoz, mikor talpra segített.
Elnézést – mondta – az útban hagytam a csomagjaimat.
– Nem történt semmi, figyelmetlen voltam.
Zavartan ácsorogtunk a hall közepén, az idő megállt egy pillanatra. Arra ocsúdtam, hogy valaki meglök.
– Bocsánat – mondta egy középkorú nő. – Nem férek el maguktól.
– Talán arrébb kellene mennünk – köszörülte meg a torkát Ő.
– Szerintem is – kuncogtam.
Elhúzta a bőröndjeit a fal mellett álló kanapéhoz.
– Nem ütötted meg magad?
– Nem vészes – mondtam, közben igyekeztem eltitkolni bicegésem.
– Tamás vagyok – nyújtott kezet.
– Juli – fogtam meg a kezét.
Úgy érzetem villám cikázott át az ujjaink között, érintését még akkor is éreztem, amikor a szobámban az óriási ágyra vetettem magam. Álmodozásomból kopogás rázott fel. Az ajtóban egy szobapincér állt, kezében egy csokor virággal.
– Ezt Önnek küldik.
Az elképedéstől szóhoz sem jutottam. Ezt nem hiszem el, ilyen csak a romantikus könyvekben van, nevettem fel.
Örülök, hogy megismertelek! Tamás Ennyi állt a bordó kísérőkártyán.

Juli tekintete most a kártyára esett, amely tíz éve ott lógott az előszobatükrön, amióta a nyaralásról hazaért. Amikor megszületett az első kislány és házat vettek, vitte magával a tükröt, vele együtt a kártyát is. A második gyerek születése után egyre kevesebb időt töltött a tükör előtt, a kártyáról egészen megfeledkezett. Már alig tudta rajta kibetűzni a feliratot. Az örülök már teljesen elhalványult. Az egykor élénk színű karton most fakó volt és poros. Le kell törölni, gondolta és indult volna, amikor a csengő élesen felvisított. Felugrott, hirtelen nem tudta, mi történik körülötte. A hang egyre élesebb lett, mígnem az elviselhetetlenségig fokozódott. Ekkor kinyújtotta a kezét és lecsapta az órát az éjjeliszekrényről. A beálló csendben megkönnyebbülten sóhajtott fel:
– Még éppen időben ébredtem, még nem késő leporolni!
– Mit mondtál? – mormogta Tamás mellette.
– Csak azt, hogy szeretlek – bújt közelebb Juli és átölelte a férjét.
Ő meglepetten viszonozta az ölelést, nem emlékezett, mikor mondta neki utoljára ezt a felesége.


Szólj hozzá!

tizenkettő + tizenhat =

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..